Szalah és a Liverpool (vörös mez) visszavághat a spanyoloknak a májusi fináléban elszenvedett vereségért
Fotó: UEFA
A címvédő Real Madrid az előző idényben döntős ellenfelével, a Liverpoollal találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, melynek programjából egy másik korábbi finálé, a Paris Saint-Germain Bayern München elleni párharca emelkedik még ki.
2022. november 07., 13:562022. november 07., 13:56
2022. november 07., 13:572022. november 07., 13:57
Az európai szövetség nyoni központjában hétfőn megtartott sorsoláson az is kiderült, hogy a három magyar válogatott futballistát – Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominikot – is foglalkoztató RB Leipzig a Manchester City együttesével csap majd össze a legjobb nyolc közé kerülésért.
A Bayern és a PSG 2020-ban játszotta egymás ellen a BL-döntőt, azon pedig a bajor sztárcsapat győzött 1-0-ra. A nyolcaddöntő sorsolásánál a csoportmásodikak mellé húzták a csoportelsőket úgy, hogy az azonos négyesből továbbjutott, illetve azonos országbeli együttesek nem kerülhettek össze.
A nyolcaddöntők első mérkőzéseit február 14-15-én, valamint 21-22-én rendezik, a visszavágókra március 7-8-án és 14-15-én kerül sor. A BL fináléját Isztambulban rendezik június 10-én.
A BL-nyolcaddöntő párosítása:
RB Leipzig (német)-Manchester City (angol)
Club Brugge (belga)-Benfica (portugál)
Liverpool FC (angol)-Real Madrid (címvédő, spanyol)
AC Milan (olasz)-Tottenham Hotspur (angol)
Eintracht Frankfurt (német)-SSC Napoli (olasz)
Borussia Dortmund (német)-Chelsea (angol)
Internazionale (olasz)-FC Porto (portugál)
Paris Saint-Germain (francia)-Bayern München (német)
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik kiegyezne azzal, ha a magyar labdarúgó-válogatott kedden hazai pályán döntetlent érne a portugálok ellen a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatában.
Két góllal vezetett, mégis döntetlent játszott Marco Rossi együttese Írország ellen a 2026-os világbajnokság szombat esti selejtezőmérkőzésén. A magyar labdarúgó-válogatott a második félidő nagy részében emberhátrányban játszott.
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nüanszok dönthetik el szombaton a magyar labdarúgó-válogatott írországi rajtját a világbajnoki selejtezősorozatban.
Az erőviszonyokat tekintve talán a legfontosabb mérkőzéssel kezdi meg a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatát a magyar labdarúgó-válogatott, amely 1986 után juthat ki ismét a sportág legnagyobb seregszemléjére.
Meglepő nevek vezetik a romániai játékvezetők idei kereseti listáját: egy nem FIFA-kerettag bíró kapta a legtöbb pénzt.
A Kolozsvári CFR labdarúgóklub szerda este a Facebook-oldalán jelentette be, hogy átigazolta a neves francia védőt, Kurt Zoumát.
Nagy Zsolt, a magyar labdarúgó-válogatott szélsője szerint mindenki tisztában van az írek otthonában sorra kerülő világbajnoki selejtező súlyával.
Szoboszlai Dominik szabadrúgásból szerzett góljával a Kerkez Milost is soraiban tudó, címvédő Liverpool 1-0-ra nyert a vendég Arsenal ellen az angol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának vasárnapi rangadóján.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Holland Nagydíjat Zandvoortban, és ezzel 34 pontra növelte az előnyét az összetettben csapattársával, Lando Norrisszal szemben.
Felavatták szombaton a Remete Ice Arenát Gyergyóremetén. A Románia legmodernebb jégcsarnokának tartott sportlétesítmény szombat-vasárnap a Rusty Kupával nyitja meg kapuit.
szóljon hozzá!