Benedek Tibor, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya lejáró szerződése után nem pályázik a tisztségre.
2016. október 20., 11:462016. október 20., 11:46
2016. október 20., 12:162016. október 20., 12:16
Mindez azt jelenti, hogy a nemzeti csapattal 2013-ban világbajnok, 2014-ben Európa-bajnoki ezüstöt, 2016-ban pedig Eb-bronzérmet nyert, a riói olimpián ötödik kapitány – akinek december 31-ig szól jelenlegi megbízatása – távozik posztjáról.
„Az elmúlt hetekben mérlegeltem a mögöttünk hagyott időszakot, valamint többször is egyeztettem a szövetség elnökével, Kemény Dénessel – idézi a magyar sportági szövetség (MVLSZ) honlapja Benedek Tibort, aki 2013 óta látta el a szövetségi kapitányi feladatokat. – Szeretném megköszönni az elmúlt évek munkáját és bizalmát mind a szövetség vezetésének, mind az MVLSZ elnökének. Köszönöm a munkát a stábom tagjainak és a játékosoknak is. Január 1-jével már nem én látom el a kapitányi feladatokat\". Benedek játékosként háromszor diadalmaskodott ötkarikás játékokon.
Az MVLSZ szombaton tartja tisztújító közgyűlését, az ott megalakuló elnökség az ősz folyamán fog dönteni a férfi szövetségi kapitány személyéről.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!