A bánságiak gyõzelme az erdélyi éllovast is segítette: a fordulót követõen a Kolozsvári CFR 8 pontosra növelte elõnyét a fõvárosi vasutascsapattal szemben. A giuleºti-i találkozón Arman Karamyan fejesgólja döntött: az örmény testvérpár fiatalabbik tagja a 37. percben Bãdoi jobb oldali beadása után talált be a rosszul helyezkedõ Maftei mellõl. A gólt azzal együtt megadta Cristian Balaj játékvezetõ, hogy Bãdoi már az alapvonalon túlról kanyarította be a labdát. A Rapid nem tudott válaszolni, így sorozatban másodszor is kikapott saját pályáján – két hete a Kolozsvári U diadalmaskodott Giuleºti-en. Dusan Uhrin vezetõedzõ megérdemelt gyõzelemként könyvelte el a sikert. „Igazságos eredmény született: mi gólt rúgtunk, a Rapid pedig nem. Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz, hiszen a Rapid jó csapat, de végül sikerült megtartani elõnyünket\" – mondta a cseh szakember, aki szerint még nem céljuk a BL-selejtezõt érõ második hely megszerzése, az elvárás továbbra is az európai kupaszereplés kiharcolása. Marian Iancut, a Temesvári Poli elnökét nem lepte meg csapata sikere: „Semmilyen meglepetés nem történt, hiszen az élcsapatok közül még senki sem vert meg minket. Ezzel együtt nem szállhat fejünkbe a dicsõség, a gyengébb csapatok ellen is teljes odaadással kell játszanunk\". A mérkõzés közben a Rapid szurkolói többször kórusban kérték Mircea Rednic vezetõedzõ lemondását, ám a bukarestiek szakembere máshogy képzeli el jövõjét. „Bántott a szurkolók magatartása, akik már 20 perccel a meccs vége elõtt a lemondásomat követelték: nekik az lenne a feladatuk, hogy a végsõkig kitartsanak a Rapid mellett, nekem meg rendeznem kell a sorokat, még nem menekülhetek el\" – fogalmazott Rednic. George Copos klubtulajdonos is kiállt a tréner mellett: „Nem Rednic a hibás azért, hogy tanítványai nem képesek értékesíteni jól kidolgozott helyzeteiket. A Poli ellen nem jött össze, de továbbra is hiszek játékosainkban, akiknek ezúttal nem volt szerencséjük\". P. A. A liga 1 állása 1. CFR 22 16 4 2 39-16 52 2. Rapid 22 13 5 4 34-17 44 3. Steaua 22 13 5 4 25-13 44 4. Temesvár 22 12 6 4 41-28 42 5. Urziceni 22 11 8 3 27-16 41 6. Dinamo 22 11 6 5 34-20 39 7. Vaslui 22 9 9 4 32-20 36 8. Beszterce 22 8 6 8 24-28 30 9. Galac 22 9 2 11 30-39 29 10. Iaºi 22 7 5 10 24-28 26 11. Craiova 22 7 3 12 23-31 24 12. Buzãu 22 6 5 11 22-37 23 13. Farul 22 5 7 10 12-23 22 14. Mioveni 22 5 6 11 19-29 21 15. Ceahlãul 22 6 2 14 20-30 20 16. UTA 22 4 7 11 19-28 19 17. Kolozsvári U 22 2 10 10 25-35 16 18. Pandurii 22 3 6 13 20-32 15
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.