Hirdetés

Beismerő vallomást tett Becali a „pénzestáska-perben”

Elismerte, hogy hamis elővásárlási telekszerződést készíttetett George Becali futballklub tulajdonos abban a perben, amelyben bűnpártolás miatt Victor Piţurcă, a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya is vádlott.

2013. május 28., 12:132013. május 28., 12:13

Az úgynevezett pénzestáskaügy egy 2008-as román bajnoki futballmecss után robbant ki, amelyen a kolozsvári CFR Cluj és az U mérkőzött meg.

Az ügyészek szerint George Becali, aki a bukaresti Steaua tulajdonosa, 1,7 millió euróval akarta ösztönözni a kolozsvári Universitatea játékosait, hogy raboljanak pontot a CFR-től, mert ebben az esetben a Steaua lett volna bajnok, így indulhatott volna a Bajnokok Ligájában. Végül a CFR győzött, de az ügyészek elfogták Becali küldöttét, akinél megtalálták a pénzt. Ezt követően Becali bemutatott egy elővásárlási szerződést - amit Piţurcă tanúként írt alá -, és azt állította, hogy a pénzzel egy Kolozsvár határában lévő telket akart megvenni.

Hétfőn újabb tárgyalást tartottak a perben, amely a fellebbezési szakaszhoz ért. Elsőfokon a legfelső bíróság egyik bírói testülete valamennyi vádlottat felmentette, köztük Piţurcă-t is.

A hétfői meghallgatáson Becali kijelentette, hogy az elővásárlási telekszerződés hamis volt, az ő parancsára készítették, miután az ügyészek letartóztatták megbízottját a pénzzel. Becali szerint azért folyamodott a hamisításhoz, mert vissza akarta szerezni az 1,7 millió eurót. Piţurcă tanúként írta alá a szerződést, ezért bűnpártolással vádolják.

A tárgyaláson az ügyész Becali ellen négy év letöltendő börtönbüntetést kért, Piţurcă esetében két év felfüggesztett szabadságvesztést.

Becali a tárgyalóteremben kijelentette, ő kérte meg Piţurcát, hogy írja alá a szerződést, de szerinte a szövetségi kapitány nem tudott semmit az ügyről, és nem tudta, mit ír alá. A meghallgatáson Becali megismételte, hogy szerinte egy másik csapatnak a díjazása nem minősül korrupciónak, és tudomása szerint ez a nyugat-európai bajnokságokban is bevett szokás.

Becalit megbilincselve hozták a tárgyalásra, hiszen jelenleg hároméves börtönbüntetését tölti, amit egy másik korrupciós ügy miatt kapott egy héttel ezelőtt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 14., szerda

Év úszója-szavazás: román és magyar sportoló is van a dobogón

A 21 esztendős román David Popovici lett az első a férfiak versenyében az európai szövetség (European Aquatics) Év úszója-szavazásán a voksok 37,94 százalékával.

Év úszója-szavazás: román és magyar sportoló is van a dobogón
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói

A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói
2026. január 12., hétfő

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak

A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak
2026. január 11., vasárnap

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot

Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott

A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott
2026. január 10., szombat

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen

A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen
2026. január 09., péntek

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron

Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz

Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz
2026. január 08., csütörtök

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc

93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc
2026. január 08., csütörtök

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról

Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról
Hirdetés
Hirdetés