
Fotó: UEFA
Egy lengyel négy gólt csinál, méghozzá mikor és ki ellen – Robert Lewandowski, a Borussia Dortmund csatára egymaga két vállra fektette a Real Madridot a Bajnokok Ligája-elődöntős párharc első, szerdai németországi találkozóján (4-1).
2013. április 25., 13:212013. április 25., 13:21
2013. április 25., 13:242013. április 25., 13:24
A királyi gárda – amelynek tétmeccsen még sohasem lőtt egyetlen játékos négy gólt – annyival jobb helyzetből várja a spanyolországi visszavágót katalán riválisánál, az egy nappal korábban Münchenben 4-0-ra alulmaradt Barcelonánál, hogy a nagyot hibázó Hummelsnek köszönhetően összehozott egy találatot Németországban, ám így is óriási fordulatnak kell bekövetkeznie ahhoz, hogy ne német házidöntő legyen május 25-én a londoni Wembley Stadionban.
„Óriási második félidőt produkáltunk, a jót megtartottuk, a hulladékot kidobtuk. Ez egyszerűen hihetetlen” – lelkendezett Jürgen Klopp, a dortmundiak trénere, akinek csapata az első félidőt jól, a másodikat pedig tökéletesen kezdte: míg Lewandowski első találatára, a röviden hazaadó Hummels hibáját követően Ronaldo még válaszolt, a fordulás után a 24 éves lengyel csatár 20 perc alatt hármat lőve sokkolta a vendégeket. A hajrában megvolt az esélye a Realnak a szépítésre, de a dortmundiak előnye így is teljesen megérdemelt.
„Nagyon boldog vagyok – mondta a mérkőzés után a 11 BL-gólnál tartó (ebben a szezonban 10-nél), és ezzel lengyel rekorderré előlépett Robert Lewandowski. – Az igazi nagy durranás azonban a döntőbe jutás lenne, most csak ez számít. A Real jól játszott az első félidőben, de a második játékrészben a mi akaratunk érvényesült a pályán.” Arra azért Klopp is utalt, hogy még nincs lefutva a párharc: „El kell még utazni Madridba, és az nem egészségügyi séta lesz. Le kell győznünk magunkat, nehogy pórul járjunk.”
José Mourinho nem tehetett mást: a Real vezetőedzője is elismerte az ellenfél fölényét. „Volt egy csapat, amely erőnlétileg és lelkileg is a másik fölé nőtt. Egyértelműen a jobb együttes nyert. A német futball nagyon jó, de a spanyol azért spanyol labdarúgás marad, nem lehet egy mérkőzés alapján ítéletet mondani” – jelentette ki a portugál tréner, majd a visszavágóra áttérve kijelentette: semmi sem elképzelhetetlen, a remény él, „a történetnek még nincs vége”. A visszavágót kedden rendezik Madridban.
Bajnokok Ligája, elődöntő, első, szerda esti mérkőzés: Borussia Dortmund–Real Madrid 4-1 (Lewandowski 8., 50., 55., 66. – utóbbit 11-esből, illetve Ronaldo 43.).
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!