Az erdélyi csapatoknak nem kedvezett a KEK negyeddöntõjének sorsolása: a brassóiak és a kolozsváriak is a BL-bõl kiesett csapattal kerültek öszsze. A nyolcaddöntõben a Debrecent búcsúztató Rulmentul a kétszeres BL-gyõztes Krim Ljubljanával méri össze erejét. A Siti Esztert és Kindl Gabriellát is foglalkoztató szlovének a Zvezda Zvenyigorod és a Nürnberg mögött a 3. helyen végeztek a legrangosabb európai kupasorozat elsõ csoportkörében, így a KEK-ben folytatták szereplésüket: a legjobb 16 között a Lokomotiva Zágrábot búcsúztatták, összesítésben egyetlen góllal múlva felül a horvátokat. Teodor Florescu, a brassóiak fõszponzora nem ijedt meg az ellenfél nevétõl: „Egy-két gólos sikert várok az elsõ, idegenbeli mérkõzésen. Erõs csapattal játszunk, de ha a végsõ sikerre pályázunk, bármilyen körülmény között gyõznünk kell\". Hasonló célokkal várja a Kolozsvári U is a kaproncaiak elleni hazai összecsapást. A Szamos-partiak a szerb Naisza Nisen jutottak túl a nyolcaddöntõben, míg a Zdravko Zovko, a Veszprém férficsapatának korábbi trénere által irányított horvátok az ukrán Podatkova Isztil együttesét múlták felül szintén kettõs gyõzelemmel. A Bulath Anitát is soraiban tudó délszláv együttes ezt megelõzõen a BL elsõ csoportkörében szerepelt, ahol a Gyõri ETO KC és a Slagelse mögött a 3. helyen zárt. „A sorsolás nem nekünk kedvezett, de csak rajtunk múlik, hogy mi lesz a végkifejlet. Ha hozzuk a Nis elleni formánkat, bárkit legyõzhetünk. A horvátok nem ismernek minket, ez is elõnyt jelenthet számunkra\" – vázolta csapata esélyeit Gheorghe Covaciu, az U vezetõedzõje. A tréner számíthat Cristina Dogaru kapus játékára is, aki 1996-ban Európai Szuperkupát nyert a kaproncaiakkal. A Podravkának rossz emlékei vannak a román együttesekrõl, ugyanis tavaly az Oltchim búcsúztatta õket éppen a KEK negyeddöntõjében. A trófeát is elhódító vâlceaiak ebben az idényben a BL-ben folytatták jó szereplésüket, ám a közelmúltban kifulladt Gheorghe Tadici együttese, és csak a 3. helyen áll csoportjában. Az Oltchim számára kötelezõ a gyõzelem a Nürnberg ellen, emellett a már továbbjutott gyõrieknek is szurkolnia kell, ugyanis ha a magyarok legyõzik a Lada Toljattit, akkor a román bajnok a továbbjutást érõ második helyre lép elõre az utolsó forduló elõtt. A férfiaknál csak a csoportelsõ lép tovább a BL elõdöntõjébe, így a Celjét fogadó, 2 pontos Szeged már nem reménykedhet a továbbjutásban. P. A. Európai kézilabdakupák, Bajnokok Ligája, második csoportkör, 5. forduló, nõk, 1. csoport, péntek: Râmnicu Vâlcea-i Oltchim–Nürnberg (sport.ro, 19.00). Vasárnap: Gyõri ETO KC–Lada Toljatti. A csoport állása: 1. Gyõr 8 pont, 2. Lada 4, 3. Oltchim 3, 4. Nürnberg 1. Férfiak, 4. csoport, szombat: Pick Szeged–Celje, Barcelona–GOG Gudme. A csoport állása: 1 Barcelona 6 (137-118), 2. Gudme 6 (130-125), 3. Celje 2 (123-135), 4. Szeged 2 (117-129). KEK, nõk, negyeddöntõ, elsõ mérkõzések, szombat: Krim Ljubljana–Brassói Rulmentul (sport. ro, 17.00). Vasárnap: Kolozsvári U–Kaproncai Podravka (sport.ro, 17.15). Férfiak, szombat: Kolding–MKB Veszprém. EHF-kupa, nõk, negyeddöntõ, elsõ mérkõzés, vasárnap: Byasen Trondheim–Dunaferr. Challenge Kupa, férfiak, negyeddöntõ, elsõ mérkõzések, szombat: Arkatron Minszk–Resicabányai UCM, Sporting Lisszabon–Temesvári Poli Izometal.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.