Hirdetés

Barátságos meccsek lélektani hadviseléssel

Másodszor is három góllal győzött Déván a világbajnok spanyol válogatott A papírformának megfelelően mindkét mérkőzésen legyőzte a román válogatottat a világ- és Európa-bajnok spanyol nemzeti együttes.

Gazda Árpád

2006. április 05., 00:002006. április 05., 00:00

Teremlabdarúgás
A Déván rendezett barátságos találkozókat a még csak csíráiban létező, alig három éve intézményesített romániai teremlabdarúgás iránti „szolidaritásból” vállalta a spanyol szövetség, „tanítómérkőzésnek” szánva az összecsapásokat. A Romániába látogató spanyol küldöttség amúgy nélkülözi az Interkontinentális-kupagyőztes Boomerang Interviú játékosait, és mindössze három válogatott alapemberrel érkezett Dévára. Javier Losano szövetségi kapitány szerint azonban a két találkozó kitűnő alkalom volt arra, hogy tapasztalatlan játékosai bizonyítási lehetőséghez jussanak, hiszen a válogatott fiatalítási folyamaton megy át.
A hétfői, első meccsen a román válogatott ellenfele hírnevétől megilletődötten kezdett, és úgy tűnt, megalázó vereségbe szalad bele, hiszen a spanyolok három góllal elhúztak. A második félidőben bátrabban játszottak Jakab Zoltán futballistái, így a találkozó 4-1-es ibériai győzelemmel zárult. Brátságos jellege ellenére a mérkőzés nem volt botránymentes. A spanyolok ugyanis kifogásolták az Alexandru Bãjan–Radu Voinea kettős szerintük elfogult bíráskodását, sőt tiltakozásul le akartak vonulni a pályáról, ezért a tegnapi meccset már egy másik bírói gárda vezette. A hétfőn bíráskodó Voinea lapunknak elmondta: nem érti a spanyolok méltatlankodását, a vendégek felháborodását egy középpályán meg nem adott szabálytalanság váltotta ki. Szerinte a spanyolok egyszerűen megsértődtek, miután nem sikerült leiskolázniuk a hazaiakat.
Losano szerint ellenben számukra nem a végeredmény volt fontos, csupán az a tény, hogy a bíró ténykedése sértette a sportág szellemét. A spanyol tréner úgy ítélte meg, hogy a bírók nem tartották tiszteletben csapatát, és hozzátette: ha a román együttes figyelmen kívül akarja hagyni a sport szellemiségét, hatalmas csalódás érheti, mivel egy hivatalos tornán semleges bírókkal kell majd szembenézniük. „Ha a román válogatott ellátogat Spanyolországba, az ottani bírók nemhogy a hazaiaknak kedveznének, hanem a román csapatot segítve fújnak majd” – jelentette ki Losano. A kapitány elsősorban a román játékosok gyorsaságát és technikáját dicsérte, azonban úgy ítélte meg, hogy taktikailag még sokat kell fejlődniük.
Jakab Zoltán, a román válogatott szakvezetője nem érezte, hogy a bíró az előírtnál előzékenyebb lett volna csapatával szemben, szerinte a vendégek tiltakozása hozzátartozik taktikájukhoz, ezáltal is nyomást gyakorolnak az ellenfélre. „A spanyolok annyira uralják a mezőnyt, hogy már azt hiszik, ez a sportág kizárólag róluk szól, emiatt némi arroganciával kezelik ellenfeleiket” – vélte Jakab, aki viszont elismerte, hogy csapata túlzottan is tisztelte ellenfelét, emiatt nem tudta igazán érvényesíteni stílusát. Mindezek ellenére, ha az eredménnyel nem is, de a játékkal elégedett a szövetségi kapitány, véleménye szerint csupán az ellenfél rutinján múlott, hogy Déván nem született meglepetés.


Szünetben még érett a meglepetés
A tegnapi második mérkőzés az elsőhöz hasonlóan gyors spanyol találattal indult, a szünetben azonban meglepő döntetlen állt az eredményjelzőn: a hazai csapatnak kétgólos hátrány sikerült ledolgoznia. A második félidő román lehetőségei viszont kimaradtak, a hajrában pedig a vendégek három végletekig kisakkozott helyzetet is értékesítve ismét háromgólos győzelmet arattak. Barátságos mérkőzés: Románia–Spanyolország 2-5 (2-2). Gól: Mãgurean, Al-Ioani, ill. Munoz, Borja, Eseverrí, Torras, Quique.


Javier Losano: tiszteljük a sportot
– Romániában csak 2003 óta létezik intézményesen a teremfoci. Spanyolországban hogyan alakult ez a folyamat?
– Nálunk tulajdonképpen már a nyolcvanas évek elején léteztek futsal-csapatok, 1989-ben pedig az akkor létező csapatok megalkották a Spanyol Labdarúgó-szövetség keretén belül a teremlabdarúgó-szövetséget is. Profi játékosokról pedig hat éve beszélhetünk.
– Hogyan építették ki a nagyon sikeres rendszerüket?
– Először is nagy hangsúlyt fektetünk a fiatal játékosok képzésére, minden klubcsapatunknak létezik ifjúsági együttese is. A felnőttbajnokság három osztályban zajlik, ebből az első színprofi, a másodikban pedig profi és amatőr játékosok egyaránt játszanak, sőt női futsalbajnokság is van Spanyolországban. Ez azt jelenti, hogy országos szinten mintegy két millióan űzik a sportágat, kétszázan pedig profi szinten teszik ezt.
– Mekkora egy profi csapat költségvetése?
– Az első osztályban játszó élcsapatok akár hatmillió eurós évi költségvetéssel rendelkeznek. Ez magában foglalja a játékosok fizetését, ugyanakkor a csapatnál több edzőt is alkalmaznak, sőt mi több, a mi csapataink szinte hasonló létszámú munkatársakkal dolgoznak, mint a nagypályások.
– Mindent összevetve mi a titka sikereiknek?
– Ami a legfontosabb: tiszteljük a sportot, és tiszteljük önmagunkat. Ez az első lecke, amit Romániának is meg kell tanulnia, nem szabad kicselezni a sportot, mert akkor magad jársz rosszul. Barta Zoltán
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés