
Elszabadultak az indulatok a labdarúgó-Liga 1 zárófordulójában: Ploieşti-en a pályán, Kolozsváron pedig az utcákon csapott át erőszakba szerda este a játékosok, illetve a szurkolók közötti feszültség.
2013. május 30., 14:012013. május 30., 14:01
2013. május 30., 15:312013. május 30., 15:31
A kolozsvári rangadónak egyik csapat számára sem volt már tétje, ám a házigazda CFR és az U szurkolóit ez legkevésbé sem zavarta: saját játékosaik biztatása helyett többnyire inkább a riválist szidalmazták. A pályán Maah gyorsan vezetéshez juttatta a vasutascsapatot. Ezután sokáig unalmasan zajlott a küzdelem, a végjátékra azonban látványos és izgalmas lett: az U a csereként beállt Székely góljával kiegyenlített, majd egy óriási helyzetet is kihagyott, a végjátékban viszont Maah újabb két villanása a vasutasok javára döntötte el a találkozót.
A télen érkezett francia–kameruni csatár mesterhármasával négy nap alatt öt gólt szerzett a CFR színeiben, miután korábbi 14 mérkőzésén egyszer sem talált a hálóba. „Nagyon boldog vagyok, hogy gólokat lőttem, és legyőztük az U-t, tudom, hogy mennyire fontos volt ez mindenki számára\" – nyilatkozta a 28 éves, párizsi születésű játékos, aki korábbi, hosszas „gólcsendjét\" azzal magyarázta, hogy időre volt szüksége megbarátkozni az új körülményekkel, de most már teljesen beilleszkedett a csapatba.
Pászkány Árpád klubtulajdonos nagyon örült Maah teljesítményének, akiről elmondta, már téli érkezésekor úgy látta, hogy ő tudja betölteni a Sougou távozásával keletkezett űrt. Az üzletember ugyanakkor Eugen Trică vezetőedzőnek és a többi csapattagnak is gratulált a győzelemhez, de az élvonalbeli licenccel nem rendelkező ellenfélnek is, amely „bebizonyította a bajnokságban, hogy a súlyos anyagi problémák közepette is lehet eredményeket elérni.\"
A mérkőzés után történtek azonban már nem a dicséretekről szóltak. A szervezők egyszerre engedték ki a fellegvári stadionból a két csapat szurkolóit, az U ultrái pedig ismét gondoskodtak a botrányról: a folyamatos verbális agresszió mellett a nyílt utcán köpték le az ellenfél színeit viselő gyerekeket, a Hétutcánál pedig a csendőrség csak könnygáz bevetésével akadályozta meg, hogy rátámadjanak a CFR-szurkolók egy kisebb csoportjára.
Jóval nagyobb volt a tét Ploieşti-en és Târgu Jiuban, ahol az Európa Liga-indulást érő helyekért küzdő csapatok léptek pályára. Utóbbi helyszínen nem bírt egymással a Pandurii és az Astra, és ez a hazaiaknak kedvezett. Sokáig úgy tűnt, a Medgyesi Gaz Metan elrontja a Petrolul gáláját, a végén azonban – a ráadás 15. percében – egy büntető megmentette a ploieşti-iek harmadik helyét. Addig azonban két hazai és négy vendégjátékost állított ki Sebastian Colţescu játékvezető, utóbbiak közül hárman (Todea, Zaharia és Muth) a büntető befújása után kitört tömegverekedés miatt kaptak piros lapot. A futballistákkal egy időben a bíró is elvesztette a fejét, torkon ragadva Muthot.
Korábban szintén verekedésért küldték le a medgyesi Bawabot és Bornescut, a hazaiak kapusa meg is harapta a medgyesi támadót. Bornescunak egy év alatt ez a második nagy balhéja, az előző idényben az U kapusaként provokálta ki a kolozsvári rangadó félbeszakadását, amikor rátámadt Cadúra, a CFR gólt ünneplő csapatkapitányára.
Bornescu és a szintén piros lapot kapott Geraldo Alves így nem játszhat a szombat esti Román Kupa-döntőben (Pro Tv, 20.45), amelyen éppen a CFR lesz a Petrolul ellenfele. Mindkét csapat negyedszer szerepel a fináléban, ám míg a kolozsváriak mindhárom alkalommal (2008, 2009, 2010) elhódították a serleget, a Petrolulnak két győzelem (1963, 1995) mellett egy vereség is becsúszott (1952).
A kupa egyben a harmadik romániai EL-indulóról is dönt: míg a Petrolul szereplése a bajnoki bronz miatt már biztos, sikerük a negyedik Astra kezére játszana. A CFR-nek győznie kell a nemzetközi szerepléshez. Pászkány jelezte, hogy az U legyőzése önbizalom-növelő a kupadöntő előtt, ugyanakkor 50 százalék esélyt adott csapatának a trófea elhódítására.
Liga 1, 34., utolsó forduló, szerdai eredmények: Kolozsvári CFR–Kolozsvári U 3-1 (Maah 7., 80., 87., illetve Székely 65.), Petrolul Ploieşti–Medgyesi Gaz Metan 1-1 (Hamza 90+15. – 11-esből, illetve Vitinho 43.), Pandurii Târgu Jiu–Astra Giurgiu 1-1 (Lemnaru 56., illetve Bukari 33.). Korábbi eredmények: Steaua–Brassói FC 4-0, Galaci Oţelul–Dinamo 0-1.
A 21 esztendős román David Popovici lett az első a férfiak versenyében az európai szövetség (European Aquatics) Év úszója-szavazásán a voksok 37,94 százalékával.
A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.
szóljon hozzá!