
Szétvert, megalázott csapatként távozott Münchenből a sokak által eddig a világ legjobb futballegyüttesének tartott FC Barcelona, amely kénytelen volt térdre ereszkedni a lehengerlően játszó Bayern előtt.
2013. április 24., 14:572013. április 24., 14:57
2013. április 24., 17:032013. április 24., 17:03
A bajorok 4-0-s sikerének jogosságához kétség sem fér – azzal együtt, hogy Kassai Viktor játékvezető három találatukat is érvényteleníthette volna. Az asszisztensek és a gólbírók segítségét egyáltalán nem élvező magyar sípmester a németek első és harmadik góljánál elnézett egy-egy támadó szabálytalanságot, a másodiknál pedig nem fújt lest, ugyanakkor kezezés miatt két tizenegyest is ítélhetett volna a Bayern javára.
A katalánok ugyan nem elégedettek Kassai Viktor játékvezetésével, azt viszont elismerik, hogy nem a bíró miatt veszítettek ennyire egyértelműen. A csupán egyetlen komolyabb helyzetet összehozó Barca másodedzője, Jordi Roura úgy nyilatkozott a lefújást követően, hogy nem akar beszélni a játékvezetőről, de szerinte két gól is szabálytalan körülmények között esett. Egyben elismerte: nem a játékvezetés miatt kaptak ki – nincs mentség, hogy ilyen gyengén játszottak. A sérüléséből felépült Messi szinte észrevehetetlen volt, akárcsak a Barcelona középpályája, amelyet hibátlanul semlegesített a bajor gépezet, a megszerzett labdákból pedig a hazaiak könnyen jutottak helyzetekig. A meccs hőse Thomas Müller volt – a két gólt és egy gólpasszt jegyző támadó több mint 11 kilométert futott, miközben a másik oldalon a négyszeres aranylabdás Messi még hét és felet sem. „Nem tudtam sokat hozzátenni az eredményhez, ez szégyen\" – vallotta be az argentin sztár.
Jupp Heynckes, a bajorok vezetőedzője nem kívánt állást foglalni a vitatott gólokkal kapcsolatban, ugyanakkor arra figyelmeztette csapatát, nehogy elkényelmesedve várja a jövő szerdai visszavágót. „Az eredmény miatt örülünk, de tovább kell lépni, mert kemény 90 perc vár ránk Barcelonában\" – tette hozzá a szakember. A harmadik gólt szerző Robben sem beszélt a vitatott esetekről, sokkal inkább azt emelte ki, hogy minden méterért megküzdöttek a pályán. A holland támadó szerint annak köszönhetik sikerüket, hogy mindenki maximálisan hajtott, és nem adtak teret a riválisnak, amely a Bajnokok Ligájában utoljára 1997-ben szenvedett ilyen arányú vereséget, akkor a Dinamo Kijevtől kapott ki 4-0-ra csoportmeccsen.
Bajnokok Ligája, elődöntő, első mérkőzés: Bayern München–FC Barcelona 4-0 (T. Müller 25., 82., Gomez 49., Robben 73.). A visszavágót jövő szerdán rendezik.
A 21 esztendős román David Popovici lett az első a férfiak versenyében az európai szövetség (European Aquatics) Év úszója-szavazásán a voksok 37,94 százalékával.
A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.
szóljon hozzá!