
„Most Steaua-divat van, mindenki értük lobbizik. Az idén semmi esélyünk nincs a bajnoki címre" – nyilatkozta Marius Șumudică, a címvédő Giurgiu Astra vezetőedzője, miután csapata 1-0-ra kikapott vasárnap este a bukaresti „piros-kékek" vendégeként.
2016. szeptember 12., 17:082016. szeptember 12., 17:08
A 7. forduló rangadóján épp a korábbi Astra-játékos, Boldrin szerezte a Steaua gólját (45. percben), de nem ez zavarta a szakembert. Szerinte tanítványai – akiket csak a lelátóról figyelhetett, mert a sportfogadásai miatt kapott eltiltása csak hétfőn járt le – felemelkedtek az ellenfél színvonalára, a játékvezető Marius Avram volt az, aki nem tudta kordában tartani az összecsapást. „Nem mondom, hogy a Steaua javára hozott döntéseket, de az első félidőben a hátvédjeimet megszórta sárgalappal olyan helyzetekben amikért még Afganisztánban sem büntetnek, ezért utána már félve futballoztak. Morais szabálytalankodásánál nem tudta ki a felelős, Nicoarához ment először. Tamaș kiállítást érdemelt volna és Boldrin is sokat szabálytalankodott, mégsem intették meg\" – magyarázta.
A bíráskodásra egyébként még a győztes Steaua is panaszkodott. A vezetőedző Laurențiu Reghecampf úgy érezte, hogy az első félidőben Avram nem adott meg nekik egy büntetőt a Tănase elleni szabálytalankodáskor, pedig szerinte tisztán látszott, hogy Săpunaru a tizenhatoson belül meglökte őt. Az Astra válogatott hátvédje különben a meccs végén közel járt ahhoz, hogy összeverekedjen a bukarestiek sportmenedzserével, Mihai Stoicával, aki bevallása szerint nem szítani akarta a feszültséget, hanem a bírókat védte a Morais kiállítása miatt tiltakozó vendégjátékosokkal szemben.
Az amúgy helyzetekben bővelkedő találkozót követően a Steaua továbbra is veretlenül, 17 ponttal áll az összetett élén, miközben az Astra öt ponttal maradt a 11. helyen a CFR, a Marosvásárhelyi ASA és a Temesvári Poli előtt. Ebben a hetedik fordulóban még a Botoșani-nak sikerült megugrania az élmezőnyben, mert a vasárnap esti, moldvai derbit megnyerve – 1-0-ra Iași-ban – beérte a 13 pontos Craiovát.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!