
Fotó: Boda L. Gergely
Marosvásárhelyen hagyta mindhárom pontot a címvédő Steaua labdarúgócsapata: az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában 1-0-ra kikapott az ASA-tól.
2014. október 27., 14:512014. október 27., 14:51
A mérkőzés egyetlen találatát Axente szerezte az 54. percben, ám a középpontba nem ő, hanem Kovács István játékvezető került, akinek döntéseit a bukarestiek hevesen kritizálták. A román bajnok hivatalos honlapján „rémálomként” jellemezte a találkozót – a klub szerint a nagykárolyi sípmester már máskor is hátrányt okozott nekik döntéseivel, és „hibáival ezúttal is befolyásolta a végeredményt”.
A vitatott helyzeteket sorolva megemlítik, hogy Mureșan könyökkel okozott nyílt sérülést Rusescunak, majd Sepsi szállt bele Pappba, és Stăncioiu kapus szabálytalansága is büntetlenül maradt, miközben a steauás Pârvulescut úgy állította ki a 88. percben, hogy nem utolsó védőként követte el a szabálytalanságot Bumbábal szemben.
„A Tănase elleni esetnek büntetőt és a kapus kiállítását kellett volna eredményeznie, de ez nem történt meg” – nyilatkozta Costel Gâlcă, a fővárosiak vezetőedzője a találkozó után. Andrei Prepeliță, a Steaua középpályása azt állította, hogy Kovács a szünetben beismerte egyik tévedését.
Cristian Pustai, az ASA szakvezetője ugyanakkor „nem látott durva játékot”. „Szerintem nem mondhatjuk, hogy a játékvezetés befolyásolta az eredményt. A játék a labdára összpontosul, a szerelések pedig csupán energikusak voltak” – nyilatkozta a lefújást követően, rámutatva, hogy nem véletlenül nyertek, hanem megdolgoztak a három pontért, amellyel ismét felzárkóztak az élmezőnybe.
A 12. forduló másik vasárnap esti mérkőzésén a Dinamo hazai pályán 3-2-re nyert a Iași ellen. A Steaua veresége ellenére, 28 ponttal továbbra is éllovas, a 26 pontos Kolozsvári CFR-t megelőzve. Az ASA 22 ponttal rendelkezik.
A csapatok hétközben sem pihenhetnek, mivel keddtől a Román Kupa nyolcaddöntőjét rendezik. Kedden a Mioveni–Dinamo (Sport.ro, 18 óra) és a Iași–Steaua (ProTV, 20.30 óra) összecsapás szerepel a programban.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!