
2010. október 19., 09:352010. október 19., 09:35
Most elérkezett a nagy pillanat, ám a klubtulajdonos messze nem ünnepi hangulatban várja a müncheni fellépést, hiszen a CFR az elmúlt hétvégén öt gólt kapva maradt alul a román bajnokságban. „Nem is fogok beszélni a játékosokkal a meccs előtt. Már nem visz rá a lélek, hiszen próbáltam már, de utána úgy éreztem magam, mintha a falaknak beszélnék. Már csak egy verés hiányzik nekik” – fakadt ki a meccs előtt a ProSport napilapnak Pászkány Árpád, hozzátéve, hogy ha most az utolsó őszi bajnoki forduló után lennénk, akkor 10 játékost kirúgna.
A Liga 1-ben a címvédő CFR 11 meccs alatt mindössze 12 pontot gyűjtött, és annak tudatában utazik az elmúlt idényben Bajnokok Ligája-döntős német csapat otthonába, hogy ebben a szezonban még egyetlen meccset sem sikerült megnyernie idegenben (a rendes játékidőben). Pászkány Árpád mindezek ellenére bízik abban, hogy a kolozsvári vasutascsapat képes jó eredményt elérni az Allianz Arenában: szerinte erre 50 százalékos esély van. Az optimizmus az eddigi két BL-meccsen mutatott játékból fakadhat, hiszen az idei bemutatkozón a Gépész utcaiak 2-1-re legyőzték a vendég Baselt, majd ugyanilyen arányban alulmaradtak az AS Roma vendégeként egy olyan mérkőzésen, amely könnyen végződhetett volna másképpen is. Ezzel együtt óriási meglepetés lenne a kolozsvári pontszerzés a csoport eddig hibátlan favoritja vendégeként, főleg annak tudatában, hogy a Bayern legutóbbi öt hazai BL-meccsét megnyerte. Bár a bajorok idénykezdete is sok kívánnivalót hagy maga után – történetük legrosszabb bajnoki rajtját produkálták –, a hétvégén egy 3-0-s sikerrel jelezték a Bundesligában, hogy képesek kilábalni a hullámvölgyből, még akkor is, ha négy alapemberükre, az egyaránt sérült Van Bommelre, Kloséra, Ribéryre és Robbenre nem számíthattak, és nem számíthatnak a mai BL-meccsen sem.
A Bayern a román együttesek elleni eddigi hat meccséből hármat megnyert, hármat pedig döntetlennel zárt. A CFR még sohasem találkozott német csapattal, a müncheniek holland trénerének, Louis van Gaalnak viszont személyes emlékei is vannak egy egykori CFR-játékosról: a trénerként világszerte ismert Kovács István az Ajax Amszterdamnál edzője volt az akkor még fiatal holland labdarúgónak. A Temesváron született, a vasutascsapatban a negyvenes évek végén játszó szakember 1995-ben hunyt el, néhány nappal azelőtt, hogy az Ajax már Van Gaal irányítása alatt megnyerte a Bajnokok Ligáját.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.