
A világranglistán második Simona Halep előlépett a Bajnokok Tornájára jutásért zajló pontvadászat első helyére, miután a női teniszezők világszervezete (WTA) törölte az aktuális ranglistáról a világelső és egyben címvédő Serena Willams nevét.
2015. október 14., 21:212015. október 14., 21:21
Az amerikai klasszis korábban ugyanis bejelentette, hogy nem akar részt venni az október 25. és november elseje között esedékes szingapúri világversenyen, mert bevallása szerint nincs kellő motivációja ahhoz, hogy pályára lépjen. A WTA ezt az indokot nem nézte jó szemmel, ezért nevének szimbolikus kitörlése mellett még egy rekordnak számító, 150 ezer dolláros bírságot is kilátásba helyezett a huszonegyszeres Grand Slam-győztes ellen.
Serena visszalépésével viszont Halep főesélyessé lépett elő, hiszen a konstancai tehetség – aki a Bajnokok Tornája tavalyi döntőjében épp az amerikaitól kapott ki – eddig 5790 pontot gyűjtött össze az aktuális szezonban, miközben a jelenleg második spanyol Garbine Muguruza 4511-nél, a harmadik orosz Maria Sarapova pedig 4322 pontnál tart.
Az év legjobb nyolc női teniszezőjének megmérettetésén jelen állás szerint még a cseh Petra Kvitova, a német Angelique Kerber, a lengyel Agnieska Radwanska, a cseh Lucie Safarova és az olasz Flavia Pennetta vehet részt, de a rangsor csak a héten zajló három tenisztorna, illetve a jövő heti moszkvai és a luxemburgi viadalok befejeztével véglegesedik. Utóbbiak kvalifikációja így még egyáltalán nem biztos, különösen úgy nem, hogy Safarova épp kikapott Andreea Mitutól Linzben, és Pennetta számára is véget ért a tiencsini adogatás.
Halep már jelezte, ellenféltől függetlenül nem tűz ki maga elé hatalmas elvárásokat, egyszerűen csak szeretné majd élvezni a játékot Szingapúrban.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!