Hirdetés

Bajnokok hibája? – Nagybányán nyomoz a DNA

Visszaléphet a Bajnokok Ligájából, illetve a román pontvadászatokból Nagybánya férfi és női kézilabdacsapata – közölte csütörtökön Cătălin Cherecheș, a város polgármestere, miután az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) reggel házkutatást tartott a polgármesteri hivatalban, a kézilabdaklubok, illetve cégek székhelyén és magánszemélyek lakásán. 

Páva Adorján

2015. október 01., 16:292015. október 01., 16:29

2015. október 02., 17:422015. október 02., 17:42

A DNA délelőtt kiadott közleményéből csupán annyi derült ki, hogy a nap folyamán 12 nagybányai helyszínen tartanak házkutatást korrupciógyanú miatt. Később Cherecheș azt nyilatkozta, a polgármesteri hivalba kiszálló ügyészek kizárólag a HCM női és a Minaur férfi kézilabdacsapatának támogatásával kapcsolatos iratokat foglaltak le.

A Ziarmm.ro hírportál szerint az a gyanú, hogy a két, nagyrészt önkormányzati finanszírozással működő elit sportcsapat 2014/2015-ös költségvetéséből törvénytelen módon tűntek el bizonyos összegek, a hiányt pedig okiratok meghamisításával leplezték.

Cătălin Cherecheș a DNA-vizsgálatra reagálva kijelentette, addig, amíg nem tisztázzák magukat, illetve amíg a kormány és a parlament nem hoz olyan törvényt, amely átláthatóan szabályozza a sportklubok önkormányzati támogatását, felfüggesztik a város sport- és kulturális életének finanszírozását. „Ha azt akarják, akkor visszaléptetjük kézilabdacsapatainkat a Bajnokok Ligájából és a román bajnokságból, mert ez lesz a következménye a támogatásunk megvonásának\" – nyilatkozta az elöljáró a Mediafax hírügynökségnek.

Cherecheș hozzátette, számított arra, hogy szemet szúr a város sportéletének fellendülése. „Valakit zavart Nagybánya: egy 130 ezres városnak férfi kézilabda- és rögbibajnoka, másodosztályba feljutott focicsapata van, szerintem idén a romániai sportélet fővárosává váltunk\" – fogalmazott a polgármester, aki szerint „egyeseknek az sem tetszhet\", hogy a 2021-es európai kulturális fővárosi címért is „bátran\" versenybe szálltak, mégpedig úgy, hogy Klaus Johannis államfő teljes kampánystábját „átvették\" a pályázat sikere érdekében.

Cherecheș – aki korábban a Szociáldemokrata Párt (PSD), illetve a Nemzeti Liberális Párt (PNL) tagja is volt, két éve pedig beiratkozott a Románia Fejlődéséért Országos Szövetségbe (UNPR) – reményét fejezte ki, hogy minél hamarabb elbeszélgethet az ügyészekkel – elmondása szerint még azt sem tudja, hogy ő személyesen gyanúsított-e. „Elmondanám nekik, mekkora nyomást gyakoroltam a sportklubokra, hogy mindent a törvényeknek megfelelően tegyenek\" – tette hozzá a polgármester.

A város két kézilabdaklubja, a HCM és a Minaur a közelmúltban Románia élcsapatává vált az önkormányzat hathatós támogatásának köszönhetően. A 10-szeres román bajnok női együttes két évvel ezelőtt tért vissza az élmezőnybe, amikor ezüstérmes lett, tavaly pedig bajnoki címet ünnepelt, majd Európa legjobb nyolc csapata közé jutott. Az elmúlt idényben csupán másodikként zárt a HCM, de így is bejutott a Bajnokok Ligája főtáblájára, ahol október 16-án kezd. A Minaur férficsapata két, a kilencvenes években szerzett bajnoki arany után az elmúlt idényben ismét a csúcsra jutott, a Bajnokok Ligájában pedig két forduló után egy vereséggel és egy győzelemmel áll.

A DNA egyébként más erdélyi városokban is nyomoz a sportklubok önkormányzati támogatásának törvényességét firtatva: Marosvásárhelyen az ASA, Temesváron pedig a Poli futballklubjának közpénzből történő finanszírozását vizsgálják.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
2026. március 28., szombat

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat

Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat
Hirdetés
Hirdetés