2009. szeptember 03., 10:112009. szeptember 03., 10:11
„Az államnak akkor éri meg egy ilyen létesítmény felépítésének támogatása, ha annak megfelelő a kihasználtsága, azaz rendszeresen telt házas eseményt rendeznek benne. Ehhez a válogatott is nagyban hozzájárulhat, hiszen két jó eredménnyel állandósítható lehet a magyar embereken most úrrá lett futball-láz – mondta a magyar kormányfő Huszti Szabolcs válogatott játékos kérdésére, miszerint a legnépszerűbb sportág számíthat-e állami segítségre egy nemzeti stadion felépítését illetően. – A magyar futball számíthat az állam támogatására, mert Budapestnek szüksége van egy nagy, fedett stadionra, amely akár Bajnokok Ligája-döntő megrendezésére is alkalmas. De ehhez bizonyos feltételek szükségesek, hogy a létesítményt gazdaságosan lehessen üzemeltetni.”
Bajnai kiemelte, hogy Magyarországnak rendkívül sokat jelenthet a válogatott sikere szombaton a svédek és jövő szerdán a portugálok ellen, mert az ország nemcsak gazdasági, de lelki válsággal is küzd. Hangsúlyozta: az emberek számára lelkesítő lehet a nemzeti együttes diadala, amely önbizalmat és optimizmust ébreszthet bennük a mostani nehéz időkben. „Egy hétig rátok fog figyelni az egész ország. A nemzeti együttes sikere segíthet az embereknek örömöt átélni, amire nagy szükség van. Ez nagy felelősség, de ez ne bénítsa a csapatot, hanem lelkesítse. Mutassátok meg, milyen a magyar virtus!” – mondta a válogatott futballistáinak Bajnai Gordon.
Huszti után Torghelle Sándor további, a telkihez hasonló edzőközpontok létesítése felől érdeklődött. Bajnai azt felelte, hogy egyelőre a válság miatt nincs erre pénz, s Magyarország igen kedvező helyzetben van, hogy olyan létesítménye van Telkiben, amelynek csodájára járnak egész Európában. Bajnai, aki a csapat ajándékaként egy minden válogatott futballista által aláírt kapusmezt és kapuskesztyűt vett át Erwin Koeman szövetségi kapitánytól, szintén kérdezett egyet: miként készülnek Zlatan Ibrahimovic, a svéd gárda sztárjának semlegesítésére? „Legutóbbi, budapesti meccsünkön sérüléséig Juhász Roland, majd utána Gyepes Gábor radírozta le a pályáról, noha a 90. percben egy világklasszisokra jellemző győztes gólt ragasztott a bal felső sarokba. Ha viszont védőink ugyanolyan jó teljesítményt nyújtanak, mint azon a meccsen, akkor nem lesz gond – válaszolt Gera Zoltán.
A program zárásaként Bajnait körbevezették a májusban átadott létesítményben, a kormányfőt többek között Dárdai Pál, Gera, Koeman és Kisteleki István szakszövetségi elnök kísérte végig. A főépület előtti edzőpályán pedig Dunai Antal, az MLSZ szakmai alelnöke rúgott 11-est a 43-as Építők amatőrcsapatban hálóőrként játszó kormányfőnek, aki az ajándékba kapott mezt és kesztyűt viselve hárította a bal alsó sarokba tartó lövést. „Természetesen mindkét találkozót a helyszínen tekintem meg fiammal együtt, s remélem, októberben az idegenbeli találkozókon is ott tudok majd lenni” – mondta zárásként Bajnai.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.