
Második mérkőzését is elvesztette Románia férfi vízilabda-válogatottja a világbajnokságon, Vlad Hagiu szövetségi kapitány együttese Kazahsztántól kapott ki 7-4-re.
2013. július 25., 16:212013. július 25., 16:21
2013. július 25., 16:222013. július 25., 16:22
A nyolc emberelőnyéből mindössze kettőt gólra váltó román együttes így várhatóan az utolsó helyen végez a D csoportban, és Szerbiával találkozik az egyenes kieséses szakasz első körében. Ezt csak abban az esetben tudja elkerülni, ha pénteken legalább két gólos győzelmet arat Németország felett.
„A védekezésünk működött, de túl sok helyzetet hagytunk ki. A motivációval nem volt gond, inkább túlságosan is görcsösen akartak gólt lőni a játékosok\" – értékelt Vlad Hagiu szövetségi kapitány, aki továbbra sem adta fel az eredetileg kitűzött vélt, a legjobb nyolc közé kerülést.
A magyar női válogatott viszont harmadik meccsét is megnyerte csütörtök délben, és a Kazahsztán felett aratott 18-7-es sikerrel egyben a csoport első helyét is megszerezte. A 12 perc után már 11-1-re vezető magyar együttesben mind a 11 mezőnyjátékos szerzett gólt, a legtöbbet Bujka Barbara (3).
„Elégedettek lehetünk a vb első fázisában mutatott játékunkkal – nyilatkozta a nemzetközi szövetség honlapjának Merész András szövetségi kapitány. – Ma is jól játszottunk, és én nem nevezném edzőmeccsnek a kazahok elleni összecsapást. Mint ahogy következő mérkőzésünk sem lesz annyira könnyű a britekkel, miként azt sokan gondolják. A célunk az, hogy minél messzebbre jussunk ezen a világbajnokságon.\" Magyarország a szombati nyolcaddöntőben a C csoportban mindhárom mérkőzést elvesztő Nagy-Britannia ellen játszik.
A 21 esztendős román David Popovici lett az első a férfiak versenyében az európai szövetség (European Aquatics) Év úszója-szavazásán a voksok 37,94 százalékával.
A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.
szóljon hozzá!