Hirdetés

„Zöld” aréna a Fradinak

Letették csütörtökön a Ferencváros új futballstadionjának alapkövét, és közvetlenül ezután megkezdték az Albert Stadion bontási munkálatait.

MTI

2013. március 29., 08:452013. március 29., 08:45

Az alapkövet Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára, Kocsis Máté, a klub alelnöke, VIII. kerületi polgármester, Bácskai János, Ferencváros polgármestere és Kubatov Gábor klubelnök, fideszes országgyűlési képviselő helyezte el a létesítmény Nagyvárad tér felőli részén. Az ünnepélyes pillanatot követően ugyanezen a részen két munkagéppel megkezdték a jelenlegi aréna bontását.
„A lehetetlen nem tény, hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilvánítás, hanem kihívás.A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat. A lehetetlen nem létezik” – kezdte a Muhamed Alitól származó idézettel ünnepi beszédét Fürjes Balázs, a stadionépítést vezénylő kormánybiztos, arra utalva, hogy szerinte három éve senki nem gondolta volna, hogy eljön ez a pillanat.

Kijelentette, ami felépül, több lesz, mint stadion, mert fogadásokat, konferenciákat, esküvőket és különféle rendezvényeket lehet majd rendezni benne. Hozzátette, az új létesítmény nem csupán a Ferencvárosé lesz, hanem Budapesté és az egész országé. Fürjes kiemelte: a stadion teljesen önfenntartó lesz, továbbá hangsúlyozta, hogy az új Albert Stadion felépítése munkahelyet teremt, illetve adóbevételt eredményez, és a működtetése is ugyanezzel jár majd.

A létesítmény évente nagyjából 400-600 millió forintos összesített adóbevételt produkálhat még közepes kihasználtság mellett is. „Zöld zászlók, zöld sasok, zöld stadion” – utalt arra Fürjes, hogy környezetbarát lesz az új aréna, ugyanis szelektív hulladékgyűjtéssel, újrahasznosított anyagok alkalmazásával és napkollektorok felhelyezésével szolgálja majd a környezetvédelmet.

Tarlós István, Budapest főpolgármestere kijelentette, önmagában siker, hogy idáig eljutott ez a projekt. „Az elmúlt tíz évben 1200 futballpálya szűnt meg Magyarországon, és mindössze négy olyan van, amelyen nemzetközi meccset lehet rendezni” – indokolta Kubatov Gábor klubelnök, hogy szerinte miért van szükség erre a létesítményre. Kubatov szerint ez lesz Európa egyik legkorszerűbb, legbiztonságosabb és legkörnyezetbarátabb stadionja. Magyarország legnépszerűbb klubjának a tervek szerint 2014 őszére készül el az új stadionja, addig pedig a Puskás Ferenc Stadionban játszsza hazai mérkőzéseit.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés