
Fotó: Agerpres
2010. április 19., 09:492010. április 19., 09:49
Pedig a címvédő manchesteriek szurkolói közül sokan magukba zuhanva figyelték szombaton, ahogyan kedvenceik több mint 90 percen keresztül eredménytelenek voltak a városi rivális City otthonában. Ám a 93. percben Scholes-t egyedül találta egy labda az ötös vonalán, és a középpályás fejjel nem hibázott – a címvédési reményeket visszahozó találattal a játékos Neville elismerő csókját is kiérdemelte.
A Chelsea csak ezután lépett pályára a Tottenham Hotspur vendégeként, a BL-indulást érő negyedik helyért harcoló hazaiak pedig már a szünet előtt kétgólos előnyhöz jutottak, majd Terry 67. percben bekövetkezett kiállítása után szinte kilátástalan helyzetbe kerültek a Kékek, akik az utolsó percben szépítettek, ám a rengeteg ziccert hibázó Tottenham így is nyert.
Sokáig úgy tűnt, az Arsenal is így tesz tegnap a Wigan otthonában, ám a hazaiak az utolsó 10 percben hármat lőttek és nyertek. Németországban nem izgult a Bayern: 7-0-ra kiütötte a vendég Hannovert. Olic és Müller kétszer-kétszer, Robben pedig háromszor volt eredményes. A Schalke két pontra áll a bajorok mögött. Spanyolországban botlott az éllovas Barcelona az Espanyol elleni városi rangadón.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.