
Fotó: Agerpres
2009. augusztus 21., 09:502009. augusztus 21., 09:50
Herczeg András csapatának a keddi, a Puskás-stadionban megrendezendő visszavágón elsősorban arra kell összpontosítania, hogy ne kapjon két gólt a bolgároktól, mert ha minimum ez összejön, biztosan bejut a kontinens legjobb klubcsapatai közé – ez először és utoljára 1995-ben a Ferencvárosnak sikerült a magyar csapatok közül.
A mérkőzés alaphangját nem a hazai rohamok tömkelege – ahogyan erre mindenki számított –, hanem Bodnár bombagólja adta meg: a hajdúságiak által nemrég leigazolt magyar válogatott jobbhátvéd a 12. percben, mintegy 35 méterre a kaputól maga elé tolta a labdát, majd védhetetlenül bombázott a bal felső sarokba. A gól úgy felbátorította a magyar bajnokcsapatot, hogy az első félidőben még legalább hat nagy helyzetet kidolgozott, de a befejező emberek rendre pontatlanul lőttek.
A kimaradt helyzeteket a második félidő elején sajnálhatták igazán a debreceniek, hiszen a hazaiak kiegyenlítettek. Ám a nagy bolgár nyomás újra elmaradt, gólt pedig ismét a hajdúságiak lőttek – a 73. percben Cvitkovics kiszorított helyzetből remekül pörgetett a bal sarokba, beállítva a végeredményt.
„Nagyon értékesnek tartom ezt a győzelmet, de egyáltalán nem érzem úgy, hogy hátradőlhetünk, mert vár még ránk egy nagyon nehéz visszavágó – nyilatkozta elővigyázatosan Herczeg András, a Loki vezetőedzője, aki szerint az döntött csapata javára, hogy mindkétszer a legjobbkor talált be az ellenfél hálójába, megtörve ezzel a hazaiak lendületét. – Nem az udvariasság mondatja velem: a Levszki jó csapat, és biztos vagyok benne, mindent megtesz majd, hogy a maga javára fordítsa a találkozót. Ahhoz, hogy a továbbjutást ki tudjuk harcolni, nagyon sokat kell tenni majd kedden.”
A Levszki Szófia szerb edzője, Ratko Dosztanics szerint csapata nem tudott felnőni a feladathoz, ezzel együtt nem adják fel a párharcot. „A hazai 2-1-es vereség hatalmas kudarc számunkra, de a párharcnak még nincs vége. A visszavágón mindent megteszünk azért, hogy kiharcoljuk a továbbjutást – nyilatkozta Ratko Dosztanics. – A meccs előtt kivárásra akartunk játszani, de magunkra húztuk a Debrecent, amely bizonyította, hogy jó csapat, több nagy helyzetet dolgozott ki a kapunk előtt.
A második félidőben az egyenlítő gólunkkal visszajöttünk a meccsbe, és a találkozó azon szakaszában jól is játszottunk, a hajrában azonban ismét hibáztunk, és ezt a magyar bajnok tökéletesen kihasználta. Három kulcsjátékosom hiányát nagyon megéreztük, de nem szeretném erre fogni a vereséget.”
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.