Hirdetés

Az azeriek ellen tesztelnek a magyarok

Első idei próbatétele előtt áll a magyar labdarúgó-válogatott: Egervári Sándor tanítványai Azerbajdzsán legjobbjaival mérik össze erejüket ma este Dubajban. A piros-fehér-zöldek Európa-bajnoki selejtezőcsoportjuk tavaszi rangadóira próbálnak megfelelően ráhangolódni. A magyar nemzeti együttes négy összecsapást követően második helyen áll Eb-selejtezős csoportjában, és első idei tétmeccsén, március 25-én az éllovas hollandokat fogadja, négy napra rá pedig idegenben is megküzd a világbajnoki ezüstérmes válogatottal.

2011. február 09., 10:112011. február 09., 10:11

Egervári újabb skalpot akar

A magyar szakvezető szerint a hollandok elleni selejtezőkön alkalmazandó taktika gyakorlására nem feltétlen megfelelő a mostani mérkőzés, de arra igen, hogy a válogatott – amely legutóbbi négy meccsét megnyerte, és ennek köszönhetően 18 éve nem látott „magasságokban” jár: a nemzetközi szövetség legfrissebb világranglistáján a 37. helyre lépett előre – kellő önbizalommal, egy újabb skalpot begyűjtve várják a márciusi összecsapásokat. „Nehéz örökséget vett át a szövetség jelenlegi vezetése, mert a felkészülési időszakban két dátum is szabad volt, és az európai országok döntő többsége korábban már leszervezte a meccseit. Berzi Sándor MLSZ-elnökségi tag bravúros munkát végzett, hogy tavaly novemberre Litvánia révén szerzett ellenfelet, most pedig Azerbajdzsánt. Ráadásul egyik rivális sem rossz csapat – mondta az MTI-nek az ellenfélválasztás kapcsán Egervári Sándor. – Az azeriek legyőzték a törököket, ami azért figyelemre méltó. Nekünk pedig lehetőség egy újabb skalpra, illetve hogy még jobban öszszeszokjon a csapat.”

A tréner elmondása szerint azért is szerencsés a mostani mérkőzés, mert Dubajban tökéletes idő és körülmény várja a válogatottat, kizárólag az odautazás okozott gondot, a keret hétfő hajnalban érkezett meg Dubajba. Egervárinak inkább amiatt fáj a feje, hogy Szalai Ádám és Kádár Tamás sérülés, míg Lipták Zoltán betegség miatt nem állhat rendelkezésére. A keresztszalag- és oldalsótérdszalag-szakadása miatt a teljes idényt kihagyni kényszerülő Szalai helyére a jelenleg Kecskeméten futballozó Tököli Attila került a keretbe, aki legutóbb hét éve ölthette magára a címeres mezt. A mai mérkőzést megelőzően négyszer találkozott egymással a magyar és a világranglistán jelenleg 99. azeri labdarúgó-válogatott, és eddig valamennyi találkozót a magyar nyerte. A két-két Eb- és vb-selejtező mindegyikén legalább három gólt szerzett a magyar csapat, a százszázalékos mérleg mellett imponáló, 13-1-es gólkülönbséget tud felmutatni.

Messi kontra C. Ronaldo

Szintén ma a legjobb válogatottak is pályára lépnek, a kínálatban igazi presztízscsaták is szerepelnek. Ilyen a portugál–argentin párharc, amelyben a spanyol bajnokság két legjobb játékosa, Lionel Messi (FC Barcelona) és Cristiano Ronaldo (Real Madrid) kerül szembe egymással. Messi szombat este mesterhármast szerzett az Atlético ellen, ezzel megelőzte Ronaldót a góllövőlistán, ám a portugál másnap a Real Sociedad ellen kétszer volt eredményes, így visszavette a vezetést. A két támadó elképesztő számadatokat tudhat magáénak ebben a szezonban: Messi 33 találkozón lépett pályára és 40 gólt szerzett, míg Ronaldo 35/34-es mutatóval rendelkezik. A mai program keretében az 1998-as vb-döntőt, a francia–brazil összecsapást is „megismétlik” a győztesek otthonában, Párizsban. Dortmundban a 2006-os világbajnokság egyik elődöntőjének „visszavágóját” rendezik meg: a házigazda német válogatott az akkor győztes olaszok együttesét látja vendégül.

Barátságos mérkőzések, szerda: Azerbajdzsán–Magyarország, Görögország–Kanada, Andorra–Moldávia, Lettország–Bolívia, Horvátország–Csehország, Izrael–Szerbia, Törökország–Dél-Korea, Albánia–Szlovénia, Dánia–Anglia, Belgium–Finnország, Hollandia–Ausztria, Lengyelország–Norvégia, Málta–Svájc, Németország–Olaszország (Sport 1, 21.45), Észak-Írország–Skócia, Argentína–Portugália (Dolce Sport 2, 22.00), Franciaország–Brazília (sport.ro, 22.00), Spanyolország–Kolumbia.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés