Ismét a szerbek kerekedtek felül a magyar férfi vízilabda-válogatottal vívott párharcban: Kemény Dénes tanítványai hosszabbítás után 8-7-re kaptak ki a Dejan Udovicsics által felkészített csapattól, így nem jutottak be a malagai Európa-bajnokság döntõjébe. A horvátok elleni kisdöntõ lapzárta után ért véget, akárcsak a szerb– montenegrói finálé. A magyar lányok szintén nem játszottak döntõt: a négy között 8-7-re alulmaradtak a házigazda spanyolokkal szemben. Godova Gábor együttese végül bronzéremmel vigasztalódott, miután a kisdöntõben 9-6-ra legyõzte Olaszországot. A nõi tornát Oroszország nyerte – 9-8-ra verte Spanyolországot –, így megvédte címét. A román férficsapat a 9. helyen végzett.
„A magyar és a szerb csapat folyton nagy csatát vív egymással a vízben, aztán a végén mindig a szerbek gyõznek” – fogalmazott röviden Kásás Tamás, a magyar férfiválogatott egyik vezéregyénisége az elvesztett elõdöntõ után. A vízilabdázót a számok is igazolják, hiszen a Kemény-legénység zsinórban hetedszer maradt alul a plávikkal szemben. A magyarok legutóbb a 2004-es athéni olimpia döntõjében gyõzték le a szerbeket.
Pedig Kásásék – ismét – közel álltak a „nagy mumus” legyõzéséhez: négy perccel a vége elõtt 7-5-re vezettek. De a kétgólos elõny nem volt elég a gyõzelemhez. A mérkõzés elején 3-1-re vezetõ, de aztán kiengedõ szerbek az utolsó elõtti percben kiegyenlítettek, majd kétszer háromperces hosszabbítás következett, amelyben csak a plávik találtak be – Kásás az utolsó magyar támadás végén kapufát lõtt –, így a fináléba jutottak.
„Az eredményjelzõ nem hazudik – jelentette ki Kemény Dénes a mérkõzés után. – Sok lehetõségünk, több emberelõnyünk is volt, de hibáztunk. Még a hosszabbítás elõtt végleg eldönthettük volna a meccset, de nem tettük, ezért csakis magunkat okolhatjuk”. Dejan Udovicsics szerb kapitány elismerte, hogy a szerencse ismét melléjük pártolt, de másra is felhívta a figyelmet. „Mindig gyilkos meccseket vívunk a magyarokkal, nyílt kimenetellel, de a mai gyõzelmünk is azt bizonyította, hogy az utolsó pillanatig hinni kell a sikerben, és tenni is kell érte. Nem elõször esett meg ellenük, hogy hátrányba kerültünk, de ezúttal is képesek voltunk feljönni, és végül nyerni” – nyilatkozta Dejan Udovicsics.
A fiúk elõtt a magyar lányoknak sem sikerült a fináléba jutniuk: az elõdöntõben szintén 8-7-re kaptak ki, de õk a spanyoloktól. A bronzcsatában viszont a Godova-csapat kerekedett felül – a két évvel ezelõtti belgrádi Eb-n bronzérmes, 2005-ben világbajnok magyarok 9-6-ra verték a 2006-ban ezüstérmes, olimpiai bajnoki címvédõ olaszokat. A két csapat a csoportmérkõzések során 4-4-es döntetlent játszott egymással.
„Nagyon örülök ennek az Eb-bronznak. A torna jól szolgálta az olimpiai felkészülésünket, amit most gyõztes mérkõzéssel a hátunk mögött, nyugodtabb lélekkel folytathatunk tovább” – nyilatkozta Godova Gábor, a magyar nõi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.