Hirdetés

Az Arsenal mentális erejével múlta felül a Barcát

A játékosok mentális felkészültségét emelte ki Arséne Wenger, az Arsenal labdarúgócsapatának vezetőedzője, miután a londoni gárda szerda este, hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte az FC Barcelonát a Bajnokok Ligája nyolcaddöntős párharcának első mérkőzésén.

2011. február 18., 09:322011. február 18., 09:32

„Számítottunk rá, hogy az ellenfél dominál majd a labdabirtoklás tekintetében – nyilatkozta az IFFHS által az elmúlt évtized legjobb edzőjének választott francia tréner. – A legtöbb meccsen mi irányítunk, de készültünk rá, hogy ezúttal 60 százalékban a Barcánál lesz majd a labda.” Wenger hozzátette, remélték, hogy a katalán sztáralakulat a mérkőzés végéhez közeledve ráül az eredményre, s nem koncentrál már annyira. „Továbbra is úgy gondolom, jelenleg ők a legjobbak a világon, de most már elhihetjük, hogy le tudjuk győzni őket, egy évvel ezelőtt ugyanis még nem hittünk ebben – mondta Wenger, a tavalyi negyeddöntős párharcra utalva, amelyet a katalánok nyertek összesítésben 6-3-ra. – Bátorságot kell merítenünk a sikerből, hinnünk kell magunkban, és meg kell próbálnunk gólokat lőni a visszavágón.”

Josep Guardiola, a katalánok vezetőedzője úgy vélte, a végeredmény az ő szempontjukból nem rossz, s elmondta, bízik a futballistáiban, akik az elmúlt években már megmutatták, mire képesek. „Mi irányítottunk a mérkőzésen, sok lehetőséget kialakítottunk, ezért elégedett vagyok a teljesítményünkkel, ugyanakkor a helyzetkihasználáson javítanunk kell” – fogalmazott a tréner. A másik szerda esti BL-összecsapáson az AS Roma hazai pályán vezetett, végül mégis vereséggel zárt az ukrán Sahtar Doneckkel szemben, amelynek három brazilja az első félidőben szűk negyed óra alatt három gólt lőtt a Farkasoknak. Az olasz média lidércnyomást emlegetett a fővárosiak kudarcát elemző csütörtöki írásokban. A bűnbaknak kikiáltott – a harmadik ukrán gól előtt szerencsétlen módon eleső – John Arne Riise nyilvánosan kért elnézést botlásáért, az össztűz azonban nem rá, hanem a csapat vezetőedzőjére, Claudio Ranierire zúdul. „Cáfolom, hogy válságban lennénk. Amit a mérkőzés közben érzékeltem, egy kis gyengeség volt, rosszul, meggondolatlanul reagáltunk, amikor 1-1 lett az állás. Ezzel együtt nagy meccset játszottunk, s bár kikaptunk, nem tehetek szemrehányást a fiúknak” – reagált Ranieri.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés