
A ráadás utolsó percében, a csereként beállt Tiago Lopes találatával nyerte meg 1-0-ra a Kolozsvári CFR a Kolozsvári U elleni városi rangadót az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 9. fordulójában.
2014. szeptember 30., 16:282014. szeptember 30., 16:28
A Gépész utcai stadionban megrendezett hétfő esti találkozó meglehetősen feszült hangulatú volt. Még ha a korábbi években tapasztalt nagyobb rendbontások ezúttal el is maradtak – csupán a hírhedt U szurkolótábora verekedett össze egymással és a felvonulásukat biztosító csendőrökkel a belvárosban –, a nézőtéren érződött, hogy az emberek tartanak a „balhétól”.
A gyermekeket ezúttal otthon hagyták, hölgyek is csak mutatóban voltak jelen a lelátón, és a lefújást követő percekben a vendégdrukkerekkel közös tribünön ülők igyekeztek minél gyorsabban elhagyni a stadiont.
Így aztán végül aztán minden a legnagyobb rendben zajlott, ha leszámítjuk a mérkőzés elején a pályára dobott petárdát, és a 29. percben a vendégek táborában felhangzó „Ki a magyarokkal az országból!” rigmust. De az is elég erőtlennek bizonyult, és egyszeri felcsendülés után többet nem fordult elő. A hazai csapat szurkolói eközben egy hatalmas molinó kifeszítésével hívták fel magukra a figyelmet: a kortárs képzőművészeti alkotásnak is beillő kép egy halálfejes mozdonyt ábrázolt.
A mérkőzés már kevésbé volt látványos, pedig heves vasutasrohamokkal indult. A harmadik percben Tadé került ajtó-ablak helyzetbe, de a CFR gólkirályjelöltje ezúttal a kapust találta telibe. A kezdeti lendület azonban mindössze negyed órát tartott. A vendégek először a 34. percben veszélyeztették Felgueiras kapuját: a jobbhátvéd Szusics hibája után Mengolo került helyzetben, a hazaiak portugál hálóőre azonban bravúrral hárított.
Az U csatára ezt követően egy percen belül egymaga gondoskodott arról, hogy csaknem unalomba fulladjon a mérkőzés. A 19. percben a találkozó addigi egyetlen sárga lapját begyűjtő támadó ugyanis látványosan feldobta magát a hazai tizenhatoson belül. A kiváló színészi alakítást a játékvezető egy újabb sárga lappal és értelemszerűen kiállítással „jutalmazta”.
Emberelőnyben gyakorlatilag egykapuzott a CFR, de sokáig tehetetlen volt az U szervezett védelmével szemben, ráadásul a vendégek még néhány veszélyes ellentámadással késztették újabb bravúrokra Felgueirast. A hajrában egyre reménytelenebbül ívelték a vendég tizenhatosba a labdát CFR játékosai.
A nézők egy része már elindult haza, amikor azonban a ráadás negyedik percében Camora beadása után Lopeshez került a labda, aki megszerezte a mérkőzés egyetlen, profi pályafutása legelső gólját. A lefújást követően a CFR szurkolótábora a zsinórban hatodik bajnoki győzelmét elérő Vasile Miriuţă vezetőedzőt éltette, akinek csapata ezzel a sikerrel beérte pontszámban a listavezető Steauát, és csak a kevesebb rúgott gól okán szorul a második helyre.
A másik hétfői mérkőzésen a Târgu Jiu 4-0-ra verte a vendég Galacot.
A Liga 1 állása:
1. Steaua 9 7 1 1 20-6 22
2. CFR 9 7 1 1 18-4 22
3. Astra 9 6 1 2 19-7 19
4. Dinamo 9 5 3 1 17-8 18
5. Petrolul 9 5 2 2 19-9 17
6. Vásárhely 9 4 3 2 13-8 15
7. Botoşani 9 4 2 3 11-14 14
8. Medgyes 9 3 3 3 12-13 12
9. Ceahlăul 9 3 3 3 10-15 12
10. Craiova 9 3 2 4 8-14 11
11. Tg. Jiu 9 2 4 3 10-12 10
12. Brassó 9 2 4 3 11-14 10
13. Kvári U 9 2 2 5 8-10 8
14. Rapid 9 2 2 5 6-14 8
15. Chiajna 9 2 2 5 8-17 8
16. Viitorul 9 1 3 5 8-14 6
17. Galac 9 1 2 6 4-14 5
18. Iaşi 9 0 4 5 5-14 4
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!