
Egy fordulatokban gazdag mérkőzés utolsó másodpercében dobott kosárral szakadt meg a Nagyváradi VSK idei veretlensége az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokságban: vasárnap késő délután 68:67 arányban maradt alul a vendég Kolozsvári U-BT-vel szemben.
2015. október 26., 17:372015. október 26., 17:37
2015. október 26., 17:372015. október 26., 17:37
A találkozót követően Cristian Achim elismerte, hogy egyik fél sem játszott képességei csúcsán, de a középszerű teljesítmény dacára bármelyikük begyűjthette volna a két pontot. „Nem is gondoltam volna, hogy csak 67 pontot dobunk. Ez minden várakozást alulmúlt” – panaszkodott a szakember.
Hozzátette ugyanakkor, hogy ezt azért nem kell „drámaként” megélni, hiszen még csak a szezon elején járnak.
A két csapat most négy forduló után egyaránt 7 ponttal áll az összetett élén a Steaua, a Dinamo és a Craiova együttesével egyetemben.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!