2012. október 30., 08:442012. október 30., 08:44
A taktika már kevésbé, a találkozót a támadójáték uralta, egyik csapat védelme sem igazán tudta megfékezni ellenfelét. Különösen a távoli dobók voltak nagy formában, a kolozsváriak 13, a vendégek 12 hárompontost jutattak célba.
Az U uralta az első félidőt (53:46-ra vezetett a nagyszünetben), de a második félidőben a vendégeknek sikerült kikapcsolni a játékból Hriszto Niko-lovot (13 pont) és részlegesen a sérülés után 5 triplával visszatérő Mihai Silvăşant (23) is. Darius Hargrove (21) és Ivars Timermanis (19) visszahozta a meccsbe a hazaiakat, akik az ideges végjátékban már nem tudták visszavenni a vezetést.
A hosszabbítás elején kipontozódott a kolozsvári támadások mozgatórugója, Derek Wright (24 pont, 9 gólpassz), a még irányítónak is alacsony, de villámgyors amerikai nélkül pedig esélye sem volt az erdélyi csapatnak: a vendégek Cătălin Burlacu (18) két triplájával elhúztak, majd főleg büntetőkkel megtartották előnyüket.
A forduló utolsó meccsén a Medgyes végig vezetve győzött Târgu Jiuban, és több lejátszott meccsének köszönhetően átvette a vezetést a táblázaton. A Gaz Metan legjobbja Alekszandar Mladenovics (16 pont, 9 lepattanó) volt, az Energiánál pedig Louis Darby dobott 22-t.
Férfi Nemzeti Liga, 5. forduló: Kolozsvári U-Mobitelco–CSU Ploieşti 96:103 (hosszabbítás után), Energia Rovinari–Medgyesi Gaz Metan 59:73. Az élmezőny: 1. Medgyes 11 pont/6 mérkőzés, 2. Nagyváradi VSK 9, 3. BCM U Piteşti 9/6, 4. SCM U Craiova 9, 5. Kolozsvár 9, 6. Maros KK 9.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.