Hirdetés

Az RTV-n is lesznek Liga 1-es meccsek

Június 15-éig várja az ajánlatokat a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) a még gazdátlan televíziós csomagokért, leszámítva a kilencediket, amelyet a Román Televíziónak ítéltek oda – döntött tegnapi ülésén a LPF közgyűlése.

Páva Adorján

2011. május 04., 09:092011. május 04., 09:09

Az RTV áfa nélkül 9 millió eurót fizet, hogy a következő három idényben fordulónként egy-egy meccset közvetíthessen, miközben a kilencedik csomag kikiáltási ára az április eleji liciten 10 millió 500 ezer euró volt. Dumitru Dragomir LPF-elnök ugyanakkor jelezte, ha a többi öt még gazdátlan csomagot nem sikerül értékesíteni a megadott határidőig, a liga jövő februárig saját, előfizetéses tévécsatornát hoz létre, amelyen minden fordulóban élőben sugározzák majd a kérdéses öt-öt találkozót. A sportvezető hozzátette, ha sikerül eladni június közepéig a csomagokat, az ebből befolyó összeg egy részét a tévéadó létrehozására fordítják, ám majd csak három év múlva üzemeltetik be, amikor lejárnak a most kötött szerződések.

Amint arról korábban lapunkban is beszámoltunk, a LPF által megszervezett árverésen a kilenc, piacra dobott csomagból – amelyek a következő három idényben fordulónként egy-egy meccs közvetítési jogát tartalmazzák, az pedig körönként változik, hogy egy bizonyos csomag tulajdonosa hányadikként választhat meccset az aktuális kínálatból – csupán három kelt el. Az elsőt a Digi Sport, a másodikat a Dolce Sport, a nyolcadikat pedig az Antena 1 vette meg. Utóbbi, akárcsak a kilencedik, a kikiáltási ár szerint 2,4 millió euróval kevesebbe kerül, mint a többi, ugyanis az utolsó két csomag tulajdonosa a rotációs rendszer szerint eggyel kevesebbszer választhat először a fordulók kínálatából, mint a többi csomag birtokosa.

Az első hét csomagot áfa nélkül egyenként 12 millió 900 ezer euróért kínálták – az első 300 ezerrel többért, a második pedig a kikiáltási áron kelt el. Az induló összegeket figyelembe véve a következő öt csomag összesen 64 millió 500 ezer eurót ért, ám a sikertelen árverés után a LPF-elnök a klubvezetőkkel egyetértésben jelezte, a tévék összefogása miatt „azért sem” csökkentik a kikiáltási árat, sőt ezután csak még drágábban hajlandók eladni a közvetítési jogokat. Tegnap konkrét összeget nem szabott meg a közgyűlés, ám Dragomir szerint most már olyan ajánlatra várnak, amely „a klubok javát szolgálja majd”, és amely több 47 millió eurónál, amennyiért nagyjából elkelt az eddig eladott négy csomag.

Miközben korábbi sajtóértesülések szerint a Digi Sport már tárgyalásokba kezdett a fennmaradt öt csomag megvásárlásáról, tegnap a bukaresti sajtó szerint egy újabb jelentkező is feltűnt: Viorel Păunescu, akinek családja a B1 tévét is birtokolja, tegnap látogatást tett a LPF székházában, és több mint egy órán keresztül tárgyalt Dragomirral. Utóbbi nem akarta megerősíteni a feltételezést, csak annyit mondott, hogy „bármi megtörténhet”. A LPF elnöke egyébként folyamatosan nyomást próbál gyakorolni a tévéadókra. Egyik elképzelése szerint, ha az öt tévés csomag eladatlan marad, a kérdéses meccsek főszereplői, a játékosok, edzők és klubvezetők a lefújás után nem adhatnak interjút egyetlen csatornának sem, ellenkező esetben a LPF egymillió (új) lejes büntetést szab ki rájuk.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés