
A magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint alaposan ismerik azt az orosz válogatottat, amellyel kedden játszik a csapat a budapesti Európa-bajnokság elődöntőjébe jutásért.
2014. július 21., 15:082014. július 21., 15:08
2014. július 21., 15:092014. július 21., 15:09
Merész András a Nemzeti Sportnak elmondta: olyan orosz csapattal játszanak, amelynek viszonylag kiismerhető a játéka. „Tudjuk, kik a kulcsjátékosok, és azt is, hogy nem szabad elöl hibázni olyan szituációkban, amelyekből lefordulhatnak.\"
A lányok a britek 16-5 arányú vasárnapi legyőzésével a második helyen végeztek az A csoportban – korábban kikaptak a csoportelsőként záró Hollandiától és legyőzték a görögöket –, így negyeddöntőre kényszerültek.
A két csoportelső – Hollandia és Spanyolország – automatikusan a legjobb négy közé lépett, míg a másik két kiadó helyért keresztbe játszanak a második és harmadik helyezettek, méghozzá kedden Magyarország–Oroszország (m1, 17.30) és Olaszország–Görögország szereposztásban. Ezen a napon rendezik meg az Eb 7. helyéről határozó mérkőzést is Nagy-Britannia és Franciaország között.
A kapitány szerint a britek ellen megnyert meccsnek az a haszna, hogy olyan iramban, olyan koncentráció mellett játszottak, hogy ne nulláról kelljen felépíteni a világbajnoki bronzérmes magyarok játékát. „Igyekeztünk olyan taktikával játszani, hogy kijöjjön az egyéni képességekbeli különbség a két csapat játékosai között. Gyakoroltunk is kicsit ezen a meccsen\" – mondta Merész András szövetségi kapitány, aki szerint mind a 13 pólósa dicséretet érdemel.
A találkozón az ellenfél majdnem kétszer annyit játszhatott emberelőnyben, mint a hazaiak, hiszen 19 magyar kiállítás mellett 10 brit volt. „Egyem a szívét a grúz játékvezetőnek – reagált az emberelőnyök arányára Merész András. – Úgy érezte, megkapta élete első és utolsó Eb-meccsét, ő most csinálni akar valamit. Ezzel egy baj van: az teszi érthetetlenné a vízilabdát, amikor a benne lévők sem értik.\"
Eredmény, nők, 3. forduló, A csoport: Magyarország–Nagy-Britannia 16-5 (5-2, 3-1, 5-1, 3-1, Hollandia–Görögország 9-7 (3-1, 3-2, 2-3, 1-1). A csoport végeredménye: 1. Hollandia 9 pont, 2. Magyarország 6, 3. Görögország 3, 4. Nagy-Britannia 0.
B csoport: Spanyolország–Olaszország 12-8 (4-1, 4-2, 3-3, 1-2), Oroszország–Franciaország 18-6 (4-1, 6-3, 3-2, 5-0). A csoport végeredménye: 1. Spanyolország 6, 2. Olaszország 6, 3. Oroszország 6, 4. Franciaország 0.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!