Hirdetés

Az FC Basel lesz a Kolozsvári CFR ellenfele a BL-selejtezőkben

A svájci bajnok FC Basel lesz a Kolozsvári CFR labdarúgó-csapatának ellenfele a Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörében, a párharc győztese szerepelhet majd szeptembertől a csoportkörben. Az első mérkőzést augusztus 21-én vagy 22-én a bázeli St. Jakob Parkban rendezik, a visszavágót pedig egy héttel később, Kolozsváron.

Boros Miklós

2012. augusztus 10., 14:142012. augusztus 10., 14:14

A két együttes tavalyelőtt már összekerült a BL-ben, de akkor a csoportkörben: a CFR hazai pályán 2-1-re nyert, idegenben pedig 1-0-ás vereséget szenvedett.

A Basel a tavalyi csoportkörben is összefutott a román bajnokkal, és mindkétszer le is győzte a Galaci Oţelult (2-1 és 3-2). A svájci csapat meglepetésre a Manchester Unitedet is megelőzve bejutott a legjobb 16 közé a BL-ben, de a Bayern München elleni hazai 1-0-ás sikert 7-0-ás németországi vereség követte az egyenes kieséses szakaszban.

Pászkány Árpád, a CFR tulajdonosa szívesebben játszott volna a fehérorosz BATE Boriszov ellen a lehetséges ellenfelek közül, és elismerte, hogy az 55-60 milliós költségvetésű svájci csapat a párharc esélyese. „Az talán nekünk kedvez, hogy a visszavágót itthon rendezzük. Most jobb csapatunk van, mint két éve volt” – mondta a Citynews hírportálnak a kolozsvári üzletember.

Az Európa Ligában érdekelt román csapatok közül a Steaua a litván Ekranast, a Dinamo az ukrán Metalliszt Harkivot kapta ellenfélnek, a FC Vaslui pedig az olasz Internazionale személyében egy igazi sztárcsapatot fogtt ki.

A magyar együttesek közül a belga KAA Gentet kettős győzelemmel (1-0 és 3-0) kiejtő Videoton a török Trabzonspor, a BL-ből kiesett Debreceni VSC pedig a belga Club Bruges ellen küzdhet a csoportkörbe kerülésért. Itt az első mérkőzéseket augusztus 23-án, a visszavágókat pedig 30-án vívják.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés