
2012. november 07., 08:482012. november 07., 08:48
A román bajnok ugyanis egy győzelem esetén biztosan a C csoport első három helyének egyikén végez, és történelme során először a tavaszi szezonban is játszhat európai kupamérkőzést. A két együttes két hete 1-1-re végzett Isztambulban, ám akkor a zuhogó eső által feláztatott pályán irreális mérkőzést vívtak a csapatok.
A kolozsvári együttes alig egy hete kinevezett szakvezetője, Paulo Sergio ez alkalommal mutatkozik be a BL-ben, a portugál tréner korábban csak az Európa Ligában ült a Pacos Ferreira, a Sporting és a Hearts of Midlothian kispadján. Ennek ellenére nem érzi különlegesnek a török bajnok elleni találkozót, filozófiája szerint minden egyes mérkőzés egy külön teszt az edző számára.
„Erős, gyorsan mozgó csapat a Galatasaray, nagyon vertikálisak a támadásaik, és elismerem, hogy tapasztalatban nagy különbség van a két együttes között. De nekik is vannak gondjaik, ő is kapnak gólokat” – jellemezte az ellenfelet Paulo Sergio, hozzátéve, hogy bár mindig győzelemre készíti fel a csapatát, ebben az esetben az isztambuliak számára lenne kedvezőtlenebb egy esetleges döntetlen. A CFR edzője számíthat a sérüléséből felépült Modou Sougou és Rafael Bastos játékára, a Törökországban kiállított uruguayi középpályás, Matías Aguirregaray viszont eltiltása miatt nem szerepelhet.
Sérült és eltiltott futballista a Galatasaraynál is van a svéd válogatott csatár, Johan Elmander, illetve a brazil középpályás Felipe Melo személyében, ám az eddigi három meccsen csupán egy pontot szerző vendégek élet-halál mérkőzésre készülnek: a Fanatik isztambuli sportnapilap szerint a klub vezetése egymillió eurós prémiumot ígért győzelem esetére.
Fatih Terim, a Galatasaray trénere tegnap esti kolozsvári sajtótájékoztatóján kijelentette, továbbra is képesnek tartja csapatát arra, hogy elfoglalja az őt megillető helyet a csoportban. Elmondása szerint eddig is jól teljesítettek, csak a győzelem nem jött össze. Ettől függetlenül nem változtatnak játékfilozófiájukon, és ma is jó focit játszva akarják legyőzni a CFR-t, amelynél Terim szerint nem tényező, hogy nemrég edzőváltás történt, hiszen a játékosok ugyanazok.
A Galata szurkolóira is az idegenben megszokottnál jóval nagyobb számban számíthat: a mintegy ezer, Isztambulból érkező piros-sárga drukker mellett (első buszuk már tegnap délben befutott Kolozsvárra) ugyanennyi, Romániában élő török is szerzett jegyet a találkozóra, elsősorban olyanoktól, akik csak azért vették meg a teljes BL-csoportkörre érvényes csomagot, hogy október 2-án láthassák a Manchester Unitedet. Az angol együttes egyébként ma este már bebiztosíthatja továbbjutását, amennyiben idegenben is legyőzi a Bragát – ezzel a CFR továbbjutási esélyeit is növelné.
Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, a H csoport mai mérkőzései: Kolozsvári CFR–Galatasaray (Digi Sport 1, Dolce Sport 1, 21.45), Braga–Manchester United. A csoport állása: 1. United 9 pont, 2. CFR 4, 3. Braga 3, 4. Galata 1.
| A Barcelona is már ma bebiztosíthatja helyét a legjobb 16 között a Bajnokok Ligájában. A spanyol bajnoki listavezető – amely győzelemmel juthat tovább – a Celtic Glasgow vendégeként lép pályára. Két héttel ezelőtt Tito Vilanova alakulata hatalmas fölényben futballozott a skótok ellen, ugyanakkor csak a 94. percben esett Jordi Alba-találattal győzött. A Celtic hazai pályán hagyományosan erős, a Celtic Parkban lejátszott eddigi 21 BL-meccse közül csupán egyet vesztett el – éppen a Barca ellen. Igazi „hatpontos” találkozót játszik egymással Londonban a címvédő Chelsea és a vendég Sahtar Doneck. Az ukránok egy győzelemmel hatalmas lépést tennének a továbbjutáshoz vezető úton, az angoloknak pedig gyakorlatilag kötelező a három pont megszerzése ahhoz, hogy jó eséllyel pályázzanak a nyolcaddöntőbe kerülésre. A csoport másik mérkőzésén az eddig mindhárom mérkőzésén döntetlent játszó Juventus – amely az olasz bajnokságban szombaton, 49 veretlenül megvívott mérkőzést követően hazai pályán kapott ki az Internazionalétól – a dán Nordsjaelland együttesét fogadja. Az F csoportban a körbeverések miatt az egyelőre pont nélkül álló Lille-t leszámítva minden együttes hat ponttal áll, az elmúlt szezonban döntős Bayern München éppen a nyeretlen franciákat fogadja, míg a Valencia a BATE Boriszovot látja vendégül; utóbbi két csapat két héttel ezelőtti párharcát Soldado mesterhármasával könnyedén nyerték a spanyolok. Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, további mai mérkőzések, E csoport: Juventus– |
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.