Hirdetés

Az ETO futballcsapata is bearanyozta Győrt

Csodás sporthétvégét tud maga mögött Győr városa: még véget sem ért a női kézilabda-együttes Bajnokok Ligája-győzelmének ünneplése, amikor a futballcsapat vasárnap este megnyerte a magyar bajnokságot.

Páva Adorján

2013. május 13., 15:222013. május 13., 15:22

2013. május 13., 15:582013. május 13., 15:58

A Győri ETO FC történetének negyedik aranyérméhez (korábban 1963-ban, 1982-ben és 1983-ban végzett az élen) először az kellett, hogy az NB I 27. fordulójának vasárnap délutáni találkozóján a legfőbb üldöző, a Videoton ne nyerjen a címvédő Debrecen otthonában. És mivel a Loki 2-1-re legyőzte a székesfehérváriakat, a győriek már biztosak lehette benne, hogy ha legyőzik a vendég Ferencváros, 30 év után – három fordulóval a szezon vége előtt – ismét bajnoki címet ünnepelhetnek.

Az első félidőben a Fradi támadott többet, a Győr jobbára csak védekezett, elöl pedig sokat hibázott. A vendégek számos lehetőséget kidolgoztak, de nem találtak a hálóba. A fordulás után óriási lendülettel esett neki ellenfelének a Győr, ennek negyedóra elteltével meg is lett az eredménye, ugyanis Alempijevics kiállítást érő szabálytalanságát követően Völgyi gólra váltotta a jogos büntetőt. A győri védő nem ünnepelhetett sokáig, egy perccel később megkapta második sárga lapját, így tíz a tíz ellen folytatódott a játék.

A 79. perctől már a Ferencváros játszhatott emberelőnyben, mert Strestíket a Leonardóval szemben elkövetett brutális szabálytalanság miatt azonnal kiállította a játékvezető (a brazil játékosnak eltört a bokája). A hajrában a Ferencváros minden erejével megpróbált egyenlíteni, de az eredmény már nem változott, így bajnoki címet ünnepelhetett a győri közönség.

Pintér Attila vezetőedző beszólt a kritikusoknak
Pintér Attila, az ETO FC vezetőedzője a siker után azt tartotta legfontosabbnak, hogy a csapatot kritizálóknak üzenjen: „A mérkőzés értékelését megelőzően azt szeretném mondani, hogy kapott ez a csapat hideget, meleget, amit nem érdemeltek meg a játékosaim. Vannak emberek, akik úgy formálnak véleményt, értékelnek futballtudást, hogy nincsenek tisztában azzal, milyen szakmai munkát végeznek egy-egy klubnál. Fájó pont volt számunkra, hogy szinte az egész szezon folyamán kívülről megpróbáltak minket az egyensúlyunkból kibillenteni, de szerencsére ez nem sikerült.\"

A Fradit 2004-ben szintén bajnoki címig vezető, 47 éves szakember – aki 2010-ben bronzérmet szerzett a Győrrel, 2011 márciusában felállt a kispadról, de egy év múlva visszatért – azért dicsérő szavakat is mondott: „Gratulálok a csapatnak az egész éves teljesítményéhez, szeretném megköszönni azoknak az embereknek, akik mindig bíztak bennem. Különös tekintettel Tarsoly Csabára, aki sok telefonhívást kapott, hogy ne én legyek a csapat vezetőedzője, de végig bízott bennem, és ennek bajnoki cím lett a jutalma.\"

Tarsoly Csaba, a Győri ETO FC elnöke örült, hogy végre „beért\" a csapat: „Tizenkét éve vagyok az ETO elnöke – attól függ, ezt honnan nézzük, ez lehet egy röpke pillanat, de akár nagyon hosszú idő is. Sokáig vártunk erre a sikerre, amit most elértünk; elég vehemens ember lettem a futballban, az igazságtalanságokat nem szeretem. A labdarúgásban mindig győzzön a jobb csapat, ez, gondolom, most a Győr volt.\"

Vincze Ottó a pályán jegyezte el Görbicz Anitát
A Fradi elleni meccs félidejében egyébként a szombaton Bajnokok Ligáját nyert Győri Audi ETO KC kézilabdás lányait is megünnepelték. Az esemény pikantériája volt, hogy Vincze Ottó korábbi válogatott labdarúgó – aki 2004 és 2007 között Győrben is játszott – eljegyezte barátnőjét, Görbicz Anitát, a BL-győztes együttes vezéregyéniségét. Kelecsényi Ernő, a kézilabdacsapat elnöke egyébként a Digi Sport televízióban hétfő reggel arról is beszélt, hogy milyen jó a kapcsolat a két csapat között: „Együtt lélegzik a két klub, egymás szomszédságában élünk, a fociklub ügyvezetője mellettem szurkolt szombaton, mi pedig vasárnap ott voltunk az ő meccsükön. Ez óriási közös öröm a város számára, jó volt a hétvégén győrinek lenni.\"

A Győr összekerülhet a Steauával a BL-ben
A magyar aranyérmes a Bajnokok Ligája 2013/2014-es idényében is a második selejtezőkörben kezdi a küzdelmeket. A Győr nagy valószínűséggel nem lesz kiemelt – ez a még zajló európai bajnokságok aranyérmesei ismeretében dől el. A biztos kiemeltek között ott van a román bajnok Steaua, amely a Liga 1 visszaesése miatt (jelenleg a 22. legerősebb pontvadászat Európában, az NB I pedig a 29.) szintén három selejtezőkörre van a főtáblától. A második fordulóban kezd a BATE Boriszov, a Celtic, a Zágrábi Dinamo, illetve a cseh, a lengyel és a szerb bajnok is.

A Győr legutóbb az 1983/84-es idényben szerepelt az első számú európai kupában: a BEK első fordulójában kettős győzelemmel (2-1, 2-0) búcsúztatta az izlandi Vikingurt, majd a második körben a szovjet bajnok Dinamo Minszk ellen kettős vereséggel (3-6, 1-3) esett ki. A nemzetközi porondon utoljára 2010-ben szerepelt: az Európai Liga selejtezőiben túljutott a szlovákiai Nyitrán, a kazah Atirau FK és a francia Montpellier csapatán, ám a rájátszásban alulmaradt a Zágrábi Dinamóval szemben (0-2, 1-2).

A Győr bajnoki győzelmével egyébként eldőlt, hogy a Debrecen – amely a Magyar Kupa döntőjét a kisalföldiekkel játssza – indulási jogot nyert az Európa Ligában, a sorozatban még az NB I ezüst- és bronzérmese állhat rajthoz.

NB I, 27. forduló: Győri ETO FC–Ferencváros 1-0, Debreceni VSC–Videoton FC 2-1, Lombard Pápa–Egri FC 6-1, Kecskeméti TE–Siófok 3-1, PMFC–Szombathelyi Haladás 0-2, Újpest–Budapest Honvéd 2-4, MTK Budapest–MVM Paks 1-0, Kaposvári Rákóczi–Diósgyőri VTK 1-1. Az élcsoport: 1. Győr 58 pont – már bajnok, 2. Videoton 48, 3. MTK 48, 4. Honvéd 45, 5. DVSC 43.

Magyar bajnokcsapatok, 28 alkalommal: FTC. 23 alkalommal: MTK. 20 alkalommal: Újpest. 13 alkalommal: Honvéd. 6 alkalommal: Debrecen, Vasas. 4 alkalommal: Csepel, Győri ETO FC. 2 alkalommal: BTC. 1 alkalommal: Dunaferr FC, Nagyváradi AC, Vác FC, Zalaegerszegi TE, Videoton FC.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés