Az Eb francia atyja nem érte meg a 14. kiírásához érkezett torna megszületését

Mint a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnök-helyettese már 1927-ben javasolta – az 1916 óta zajló dél-amerikai Copa America mintájára – egy európai válogatottak részére kiírt torna megalkotását, a FIFA többi tagja azonban nem támogatta az elképzelést. Delaunay ezért is kardoskodott mindvégig egy külön európai szövetség létrehozása mellett, 1954-ben Bázelben jelen is volt az UEFA megalapításánál, amelynek első főtitkára lett.

Az új szervezet egyik első lépése volt az Európai Nemzetek Kupája kiírása, Delaunay azonban 1955-ben elhunyt. Emlékére róla nevezték el a győztesnek járó serleget.

Az első kiírásra még csak 17 csapat jelentkezett, az első mérkőzést 1958. szeptember 23-án  játszotta Moszkvában a Szovjetunió és Magyarország (3-1). Az egyenes kieséses rendszerben zajló sorozatban csak az elődöntőt és a helyosztókat rendezték közös helyszínen, és bár 1968-ra bevezették a csoportkört a negyeddöntő előtt, a döntő tornák négyes létszáma 1980-ig nem változott.

Az első kiírás (1960) hozta meg az Eb-k mindmáig legfurcsább döntését: a negyeddöntőben a spanyol válogatott az országot vezető Franco tábornok parancsára nem utazhatott el a kommunista Szovjetunióba. Négy év múlva a címvédő szovjetek viszont nem féltek Madridban játszani, de a döntőben alulmaradtak a spanyolokkal szemben. 1968-ban Olaszország hazai pályán a lehető legszerencsésebb módon jutott fináléba: a szovjetek elleni elődöntő gól nélküli döntetlenje után pénzfeldobás döntött a Squadra Azzura javára a továbbjutásról.

Többek között ennek az esetnek is köszönhetően vezették be a hosszabbítás utáni tizenegyes rúgásokat a hetvenes években, amelyek bemutatkozása egyébként szintén egy Eb-hez kötődik: az 1976-os belgrádi döntőben Csehszlovákia így győzte le – Panenka legendás emelésével – a németeket.

A döntő tornák létszámát 1980-ban emelték nyolcra, és azóta rendeznek csoportkört is, négy évvel később megszüntették a bronzmérkőzést, 1996 óta pedig már a legjobb 16 szerepelhet a kontinensbajnokságon. A világbajnoksággal ellentétben a címvédő sosem élvezte az automatikus kvalifikáció kedvezményét, igaz, csupán 1988-ban fordult elő, hogy az aktuális címvédő (Franciaország) elbukjon a selejtezőkben.

A világbajnokságokkal ellentétben az Eb-ken sokkal több csapatnak termett babér, a futball tradicionális nagyhatalmai mellett olyan országoknak is sikerült győzniük, mint a délszláv háború miatt 1992-ben kizárt Jugoszlávia helyére a „strandról beugró” Dánia vagy Görögország, bár az örökranglistát így is a hat döntőjéből hármat megnyerő Németország vezeti. Az ezredforduló után az UEFA divatba hozta a páros rendezést, ezzel segítve elő, hogy a kisebb országok is pályázhassanak a tornák vendégül látására – azóta csupán nyolc évvel ezelőtt, Portugáliában voltak egy országban a mérkőzések.

Az Eb-k érdekessége, hogy még egyetlen edző sem tudott kétszer aranyérmet nyerni, a legközelebb a német Helmut Schön járt a duplázáshoz 1976-ban. Ugyanakkor egyetlen olyan válogatott akadt, amely külföldi szövetségi kapitánnyal jutott a csúcsra: nyolc éve a görögöket a német Otto Rehhagel irányította. A hazai pálya sem jelentett túl sok előnyt, mindössze háromszor győzött a rendező ország válogatottja, legutóbb 1984-ben a franciák.

Az eddigi Európa-bajnokságok,

1960, Franciaország, döntő: Szovjetunió–Jugoszlávia 2-1 (h. u.). Gólkirályok: Heutte (francia), V. Ivanov, Ponegyelnyik (szovjet), Jerkovics, Galics (jugoszláv) 2-2.
1964, Spanyolország, döntő: Spanyolország–Szovjetunió 2-1. Gólkirályok: Pereda (spanyol), Novák, Bene (magyar) 2-2.
1968, Olaszország, döntő: Olaszország–Jugoszlávia 1-1 és 2-0. Gólkirály: Dzsajics (jugoszláv) 2.
1972, Belgium, döntő: NSZK–
Szovjetunió 3-0. Gólkirály: Gerd Müller (német) 4.
1976, Jugoszlávia, döntő: Csehszlovákia–NSZK 2-2 – 11-esekkel 7-6. Gólkirály: Dieter Müller (német) 4.
1980, Olaszország, döntő: Németország–Belgium 2-1. Gólkirály: Allofs (német) 3.
1984, Franciaország, döntő: Franciaország–Spanyolország 2-0. Gólkirály: Platini (francia) 9.
1988, NSZK, döntő: Hollandia–
Szovjetunió 2-0. Gólkirály: Van Basten (holland) 5.
1992, Svédország, döntő: Dánia–
Németország 2-0. Gólkirályok: Riedle (német), Brolin (svéd), Bergkamp (holland), Larsen (dán) 3-3.
1996, Anglia, döntő: Németország–Csehország 2-1 (h. u.). Gólkirály: Shearer (angol) 5.
2000, Belgium és Hollandia, döntő: Franciaország–Olaszország 2-1 (h. u.). Gólkirályok: Kluivert (holland), Milosevics (szerb) 5-5.
2004, Portugália, döntő: Görögország–Portugália 1-0. Gólkirály: Baros (cseh) 5.
2008, Ausztria és Svájc, döntő: Spanyolország–Németország 1-0. Gólkirály: David Villa (spanyol) 4.

Csapatrekordok, legtöbb részvétel: Németország 10.

Legtöbb Eb-győzelem: Németország 3.

Legtöbb döntő: Németország 6.

Legtöbb elvesztett döntő: Németország, Szovjetunió 3-3.

Legtöbb mérkőzés: Németország 38.

Legtöbb győztes mérkőzés: Németország 19.

Legtöbb döntetlen: Olaszország 12.

Legtöbb vereség: Dánia 12.

Legtöbb rúgott gól: Németország, Hollandia 55-55.

Legtöbb kapott gól: Németország, Jugoszlávia 39-39.

Leghosszabb időszak két részvétel között: 24 év (Franciaország 1960–1984, Görögország 1980–2004, Írország 1988–2012).

Egyéni rekordok, legtöbb érem: Rainer Bonhof (német) 3.

Legtöbb gól: Michel Platini (francia) 9.

Legtöbb mesterhármas: Platini 2.

Legtöbb torna: Lothar Matthäus (német) Peter Schmeichel (dán), Aron Winter, Edwin van der Sar (holland), Alessandro del Piero (olasz), Lilian Thuram (francia), Olof Mellberg (svéd), Iker Casillas (spanyol) 4-4.

Legtöbb mérkőzés: Van der Sar, Thuram 18-18.