
Az Antena 3 hírcsatorna ellen is bűnvádi eljárást indított az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA), zsarolásban való bűnrészesség gyanúja miatt.
2013. július 25., 13:182013. július 25., 13:18
2013. július 25., 14:492013. július 25., 14:49
A DNA csütörtökön tanúként beidézte a csatorna vezérigazgatóját, Mihai Gâdeát, valamint Mugur Ciuvică korábbi politikust, aki a Gâdea által vezetett esti beszélgetős műsorok állandó résztvevője. Ekkor hozták a vezérigazgató tudomására, hogy immár az általa irányított csatorna ellen is nyomoznak. Mint arról beszámoltunk, két héttel ezelőtt bűnvádi eljárás indult Camelia Voiculescu, az Intact Media Group sajtótröszt vezetője ellen is, akit bűnpártolással gyanúsítanak. A DNA ugyanakkor két jogi személy, az Intact médiabirodalomhoz tartozó Antena TV Group és Intact Publishing cég ellen is bűnvádi eljárást indított. Az ügyészség vizsgálatot rendelt el Şerban Pop, az adóhivatal volt elnöke ellen is, titkos információk kiszivárogtatásának vádjával.
Az ügy előzménye, hogy június elején előzetes letartóztatásba helyezték Sorin Alexandrescut, a jelenlegi kormányhoz közel álló Antena tévécsatornákat működtető társaság vezérigazgatóját. Az alapos gyanú szerint az üzletember megfenyegette Ioan Bendeit, az RCS&RDS ügyvezetőjét: kiteregeti, hogy a Teszári Zoltán nagyváradi üzletember tulajdonában lévő kábelszolgáltató 3,5 millió euróval megvesztegette Dumitru Dragomirt, a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) elnökét a Liga 1-es mérkőzések közvetítési jogának odaítéléséért.
A ligával 2011-ben kötött szerződés alapján az RCS&RDS által működtetett Digi Sport fordulónként hét élvonalbeli meccset közvetít, a Romtelecomhoz tartozó Dolce Sport és az Antena 1 pedig egyet-egyet, de utóbbi sokszor lemond jogáról a Dolce javára.
Az RCS&RDS és az Intact csoport évek óta „vérre menő\" háborút vív egymással. A sportközvetítések frontján is hevesen dúló harc tavaly érte el csúcspontját, amikor a Teszári-társaság kiiktatta műholdas műsorrácsából az Antena 1 kereskedelmi, az Antena 3 hírtévét és a GSP sportcsatornát, mivel nem volt hajlandó megfizetni az Intact által követelt évi hétmillió eurós sugárzási díjat.
A DNA szerint Alexandrescu áprilisban több alkalommal megpróbálta rávenni Bendeit, hogy írja alá a szerződést – ha nem hajlandó erre, szakmai és magánéletét egyaránt kompromittálja. Mégpedig olyan oknyomozásnak feltüntetett lejárató anyagok formájában, amelyek azt bizonyítanák, hogy az RCS&RDS megvesztegette Dragomirt a közvetítési jogok megszerzése érdekében a LPF elnökének építkezési cégével, a Bodu Kft.-vel 2009-ben kötött társulási szerződéssel. Dragomir elmondta, Alexandrescu megpróbálta őt is megzsarolni a szerződés megszellőztetésével.
Miközben a DNA telefonlehallgatásaiból kiderül, hogy a zsarolási kísérlet Dan Voiculescu, a kormányzó Konzervatív Párt (PC) alapító elnöke és lánya, az Intact csoportot irányító Camelia tudtával történt, az Antena 3 hírtévé ügyészi túlkapásként, a csatorna által élesen bírált Laura Kövesi DNA-főügyész „bosszújaként\" tálalta a történteket. Camelia Voiculescu úgy nyilatkozott: a történtek „a Băsescu-rezsim bosszúja\" édesapja ellen, aki mindig is tiltakozott a jelenlegi államelnök és támogatói „túlkapásai\" ellen. Gâdea csütörtökön egyébként tagadta, hogy az Antena 3 érintett lenne az ügyben.
A bűnvádi eljárás „pikantériája\", hogy a DNA először vesz célkeresztbe a bukaresti médiában érdekelt jogi személyeket is – erre eddig nagyrészt adócsalások miatt volt példa más területen. Az Antena TV Group az Antena 1, az Antena 2, az Euforia és GSP tévécsatornát foglalja magában, a Mihai Gâdea vezette (éppen csütörtökön nyolcéves születésnapját ünneplő) Antena 3 hírtévé nem ide tartozik. A nyomtatott sajtóban érdekelt Intact Publishing – akinek vezetője, Daniel Matiescu ellen szintén bűnvádi eljárás indult – immár csak a Jurnalul Naţionalt adja ki, a Gazeta Sporturilor napilap egy másik alcsoport, a Convergent Media terméke.
A nyomozás által érintett cégek a DNA eljárása során az ügyészek kezében vannak, akik szükség esetén számlákat zárolhatnak és más vagyonelemeket is lefoglalhatnak, illetve a részvények sem cserélhetnek tulajdonost.
A 21 esztendős román David Popovici lett az első a férfiak versenyében az európai szövetség (European Aquatics) Év úszója-szavazásán a voksok 37,94 százalékával.
A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.
szóljon hozzá!