Hirdetés

Az Ajaccio lett Mutu tizedik csapata

„Több gólt szeretnék lőni a Ligue 1-ben, mint Ibrahimovic” – jelentette be a rá jellemző önbizalommal Adrian Mutu, miután megegyezett az AJ Ajaccio vezetőivel. A 33 éves román csatár hétfőn érkezik Korzikára, és kedden írja alá szerződését a francia élvonalban szereplő együttessel. Mutu szóban már korábban megegyezett új klubjával, de az átigazoláshoz felkellett bontania kontraktusát előző együttesével, a Serie A-ból kiesett Cesenával. Első mérkőzését várhatóan szeptember elsején, az Evian ellen játszhatja majd új csapata színeiben.

Boros Miklós

2012. augusztus 24., 05:402012. augusztus 24., 05:40

Mutu elmondása szerint egyrészt új kihívást keresett, ezért választotta a francia bajnokságot, másrészt sportszempontból érdekes módon szeretné lezárni pályafutását. „A cesenai után sokkal sikeresebb szezont szeretnék. Olyan csapatra vágytam, ahol fontosnak és hasznosnak érzem magam” – nyilatkozta a támadó.

Az Ajaccio a 72-szeres válogatott játékos profi pályafutásának tizedik együttese lesz a FC Arges (1996–1999), a Dinamo (1999–2000), az Internazionale (2000), a Hellas Verona (2000–2002), a Parma (2002–2003), a Chelsea (2003–2004), a Juventus (2005–2006), a Fiorentina (2006–2011) és a Cesena (2011–2012) után. Az olasz élvonalban 103 gólt szerző csatár pályafutását azonban a magánéleti botrányok is végigkísérték, 2004-ben és 2010-ben is megbukott a doppingvizsgálaton, ezért előbb kilenc, majd hat hónapos eltiltást kapott.

Az egész nyáron csapat nélkül, egyedül készülő csatár szerződésének hírére Victor Piturca, a román válogatott szövetségi kapitánya Mutut is jelölte az elsőkét világbajnoki selejtező bővített keretébe.

Székely Kielcébe igazolt

A lengyel élvonalban szereplő Korona Kielcéhez igazolt Székely János, a Kolozsvári U, a Galaci Otelul és a Steaua korábbi labdarúgója. A 29 éves, temesvári születésű jobbszélső egy éves szerződést kötött a tavaly az ötödik helyen záró együttessel. Székelynek az elmúlt fél évben nem volt csapata, miután az orosz Volga Nyizsnij Novgorodnál felbontották szerződését.

A szakvezető 16 külföldön játszó futballista klubjának küldött kikérőt az Észtország (szeptember 7.) és Andorra (szeptember 11.) elleni találkozókra, a hazai bajnokságból behívott játékosokat viszont csak a Liga 1 hetedik fordulója után nevezi meg. A további névsor: Bogdan Lobonţ (AS Roma), Costel Pantilimon (Manchester City), Paul Papp (Chievo), Gabriel Tamaş (West Bromwich Albion), Dorin Goian (Spezia Calcio), Răzvan Raţ (Sahtar Doneck), Ştefan Radu (Lazio), Răzvan Cociş (FC Rosztov), George Florescu (Arsenal Kijev), Costin Lazăr (PAOK Szaloniki), Gabriel Torje (Granada), Bănel Nicoliţă (AS Saint-Etienne), Bogdan Stancu (Orduspor), Ciprian Marica (Schalke 04), Daniel Niculae (Kuban Krasznodar).

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés