
2013. január 29., 08:182013. január 29., 08:18
A székelyföldi együttes mindössze tíz percig volt méltó ellenfél a csak nevében rangadónak minősíthető találkozón, onnan kezdve végig a házigazdák akarata érvényesült.
A meccs elején még mindkét oldalon adódtak gólszerzési lehetőségek, a 10. Percben azonban a csíki védelem két alkalommal is hibázott, amit a hazaiak szűk harminc másodperc alatt kétszer is góllal büntettek. Ezt követően felborult az egyensúly, a Dab.Docler könnyedén jutott el a csíki kapuig, és még két gólt szereztek az első harmad végéig. A szünetben Stanislav Kozuch helyett Ruczuj Gellért állt a HSC kapujába, és a csíki edzők leültették a csapatkapitány Gógát, valamint Papp Szabolcsot. A második játékrész ennek ellenére ott folytatódott, ahol az első abbamaradt, annyi különbséggel, hogy a 26. percben, 5-0-s állásnál Becze Tihamér megszerezte a csíki becsületgólt, amely után a hazaiak még háromszor betaláltak. Az utolsó harmadot már csak muszájból játszották le a felek, ebben a két dunaújvárosi gólra a HSC csak eggyel tudott válaszolni, újra Becze révén.
A rájátszás határán álló két erdélyi csapat között így négy pontra csökkent a különbség, a Brassói Corona ugyanis szoros első két harmad után idegenben legyőzte a Ferencvárost. A zöld-fehérek 2-2-ig tartották magukat, de Brassó két gólt is lőtt a második harmad utolsó három percében, majd a harmadik játékrészben még hármat hozzátett előnyéhez. Antal Zsombor és Rory Rawlyk 2-2 gólt lőtt, Juhamatti Hietamäki, Zsók Levente és Lőrincz Levente egyet-egyet, Kevin Wehrs pedig három gólpasszt is adott a brassóiaknál.
Mol Liga: Dab.Docler–HSC Csíkszereda 10-2, Ferencváros–Brassói Corona 2-7, Újpesti TE–Miskolci Jegesmedvék 0-3. Az állás: 1. Dab.Docler 98 pont, 2. Miskolc 77, 3. Érsekújvár 70, 4. Csíkszereda 67, 5. Brassó 63, 6. Ferencváros 26, 7. Újpest 19.
Gheorghe Hagit hétfőn hivatalosan is beiktatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi tisztségébe. A bemutatáson a veterán világklasszis úgy fogalmazott: óriási megtiszteltetés és egyben nagy felelősség számára Romániát képviselni.
A tavalyelőtt bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a nagyváradi csoportban szerepel majd a decemberi Európa-bajnokságon.
Nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább! – szögezte le hétfőn Diószegi László, a Sepsi OSK futballklub elnöke.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.