Hirdetés

Az Acélbikák kiütötték a csíki hokicsapatot

Ez nem játék, hanem KO volt – értékelte tömören Timo Lahtinen, a HSC Csíkszereda jégkorongcsapatának edzője a dunaújvárosi mérkőzés után, amelyen csapata nyolcgólos vereséget szenvedett a Mol Liga tabelláját vezető Dab.Doclertől.

2013. január 29., 08:182013. január 29., 08:18

A székelyföldi együttes mindössze tíz percig volt méltó ellenfél a csak nevében rangadónak minősíthető találkozón, onnan kezdve végig a házigazdák akarata érvényesült.

A meccs elején még mindkét oldalon adódtak gólszerzési lehetőségek, a 10. Percben azonban a csíki védelem két alkalommal is hibázott, amit a hazaiak szűk harminc másodperc alatt kétszer is góllal büntettek. Ezt követően felborult az egyensúly, a Dab.Docler könnyedén jutott el a csíki kapuig, és még két gólt  szereztek az első harmad végéig. A szünetben Stanislav Kozuch helyett Ruczuj Gellért állt a HSC kapujába, és a csíki edzők leültették a csapatkapitány Gógát, valamint  Papp Szabolcsot. A második játékrész ennek ellenére ott folytatódott, ahol az első abbamaradt, annyi különbséggel, hogy a 26. percben, 5-0-s állásnál Becze Tihamér megszerezte a csíki becsületgólt, amely után a hazaiak még háromszor betaláltak. Az utolsó harmadot már csak muszájból játszották le a felek, ebben a két dunaújvárosi gólra a HSC csak eggyel tudott válaszolni, újra Becze révén.

A rájátszás határán álló két erdélyi csapat között így négy pontra csökkent a különbség, a Brassói Corona ugyanis szoros első két harmad után idegenben legyőzte a Ferencvárost. A zöld-fehérek 2-2-ig tartották magukat, de Brassó két gólt is lőtt a második harmad utolsó három percében, majd a harmadik játékrészben még hármat hozzátett előnyéhez. Antal Zsombor és Rory Rawlyk 2-2 gólt lőtt, Juhamatti Hietamäki, Zsók Levente és Lőrincz Levente egyet-egyet, Kevin Wehrs pedig három gólpasszt is adott a brassóiaknál. 

Mol Liga: Dab.Docler–HSC Csíkszereda 10-2, Ferencváros–Brassói Corona 2-7, Újpesti TE–Miskolci Jegesmedvék 0-3. Az állás: 1. Dab.Docler 98 pont, 2. Miskolc 77, 3. Érsekújvár 70, 4. Csíkszereda 67, 5. Brassó 63, 6. Ferencváros 26, 7. Újpest 19.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés