2010. július 27., 09:432010. július 27., 09:43
A román keretben egy partiumi magyar futó, Nagy Attila Csongor is helyet kapott: a szatmárnémeti versenyző a bukaresti országos bajnokságon harcolta ki az Eb-szereplés jogát 400 méter gáton. A 22 éves Nagy Attila – aki a Szatmárnémeti Sportklub mellett a Kolozsvári CSM színeiben is versenyez, ugyanis megfelelő pálya hiányában Kolozsváron kell készülnie – az első atléta, aki Szatmárnémetit képviseli egy felnőtt-Európa-bajnokságon. A sportoló a 400 m gát mellett a 4X400-as váltóban is rajthoz áll. A román küldöttség célja egy-két érem megszerzése és 4-6 döntős szereplés. A 12 férfi és 21 női versenyzőt felvonultató keretben ismét helyet kapott az olimpiai ezüstérmes Marian Oprea – a hármasugró májusban felépült a pekingi olimpián elszenvedett súlyos sérüléséből, így két év szünet után ismét rangos versenyen szerepelhet.
A Magyarországot képviselő versenyzők esélyeit latolgatva Dornbach Ildikó, a Magyar Atlétikai Szövetség szakmai igazgatója éremesélyekkel és dobogó közeli eredményekkel egyformán számol. Az éremesélyesek ezúttal is elsősorban a dobók közül kerülnek ki: a diszkoszvető Kővágó Zoltán idén már Gyémánt Liga-győzelemmel és több dobogós helyezéssel is büszkélkedhet, míg a kalapácsvető Pars Krisztiánt hozzá hasonlóan csak két európai versenyző előzi meg a világranglistán. „Kővágó Zoli nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt az idén, amit már az eddigi eredményei is mutatnak. Krisztián viszont peches volt a felkészülés során, sokat bajlódott sérüléssel, így eddig nem tudta azt hozni, amire képes, talán az Eb-n kijön neki a lépés” – mondta az MTI-nek a szakmai igazgató. Ugyancsak dobogón végezhet 110 gáton Kiss Dániel, aki Dornbach Ildikó szerint idén mindent az Eb-nek rendelt alá, ennek érdekében Gyémánt Liga-szereplést is lemondott, hogy elkerülje a sérüléseket. A gátas ebben az évben fedett vb-döntőben szerepelt, a csapat Eb-n pedig országos csúcsot futott, 13.32 mp-es idejénél idén csak három európai tudott jobbat.
A magyarok eddig 16 aranyérmet nyertek az Eb-k 1934 óta íródó történetében. Legutóbb Göteborgban egy ezüstérem született, a tízpróbázó Zsivoczky Attila révén. Arany utoljára 2002-ben Münchenben született Annus Adrián kalapácsvetőnek és Fazekas Róbert diszkoszvetőnek köszönhetően.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.