
A téli átigazolási időszak eddigi legnagyobb visszhangot keltő érkezéseit kétség kívül Adrian Mutu Marosvásárhelyre szerződése, valamint a Ciprian Marica által a Steauával kötött megegyezés jelenti, de időközben a többi élvonalbeli labdarúgócsapat is elkezdte „felfrissíteni” játékosállományát.
2016. január 21., 14:102016. január 21., 14:10
A bukaresti bajnok és az ASA érkezőiről, illetve távozóiról már korábban is beszámoltunk, mostanra viszont már a Kolozsvári CFR is letudta első hivatalos igazolását: egy spanyol támadó középpályással, Juan Carlos Ruizzal erősített.
A 24 futballista a Deportio La Coruna neveltje, tavaly hazája másodosztályában, a Tenerife színeiben 19 mérkőzésen egy gólt szerzett. A fellegváriak gólkirálya, Cristian Lopez és egy korábbi CFR-es játékos, Juan Culio győzték meg arról, hogy elfogadja a fellegváriak ajánlatát.
A sajtónak nyilatkozva elismerte, hogy előzőleg nem sokat tudott a csapatról, de amikor érdeklődni kezdett, mindenhol csak jókat hallott a klubról, és a városról is. „Ők ketten azt mondták nekem, hogy egy olyan nagyvárosba jövök, amelynek presztízse van, és a CFR-nél lehetőségem lesz megmutatni a képességeimet\" – ecsetelte az immár a ciprusi edzőtáborban készülő focista. A kolozsváriak a felkészülési időszak alatt négy barátságos meccset játszanak.
A fellegváriak közvetlen riválisai közül eddig a Iași, illetve az immár Daniel Mogoșanu által edzett Craiova sem véglegesített új szerződéseket, a Cristian Pustai által irányított Botoșani ellenben távozói helyére eddig négy új futballistát hozott Casano (Nagyszombati Spartak), Tomozei (Râmnicu Vâlcea), Tudorache (Știința Miroslava) és Nicolae Mușat személyében.
Temesvárról Luchin a Szófiai Levszkihez igazolt, Eduard Pap kapussal és Rufino Segovia del Burgóval pedig felbontották a szerződést. Első igazolásuk a volt U20-as holland válogatott csatár, Prince Rajcomar lett, aki pályafutása során megfordult többek között az Utrecht és a Zalaegerszeg csapatában. Az elmúlt szezonban szülővárosa, Maastricht együttesét erősítette. A leszerződtetéséről érkező hírt a klub hivatalos honlapján is megerősítette, hozzátéve, hogy a futballista már tagja a törökországi Antalyában edzőtáborozó keretnek.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!