
2012. október 17., 08:482012. október 17., 08:48
Dodean és Samara tavaly ezüst-, 2009-ben pedig aranyérmesként zárta az Eb-t, míg Tóth és Póta tavaly bronz-, 2008-ban pedig aranyéremig jutott. Daniela Dodean egyesben is előkelő helyen, a nyolcadik legjobb kiemeltként várja a kontinensviadalt. „Ha sikerül teljesen felépülnie korábbi sérüléséből, egyesben éremmel térhet haza, párosban pedig az arany is összejöhet, hiszen jól ismerik, kiegészítik egymást Eliza Samarával. Egyesben azért nehezebb lesz, mert sok a honosított kínai az európai mezőnyben, és a sorsolás eredményétől is sok minden függ” – nyilatkozta Cristian Dodean, Daniela testvére, aki egyben az Aradi VSK asztalitenisz-szakosztályának edzője is.
Egyesben egyébként Samara az ötödik helyen kiemelt versenyző, míg a Besztercén pingpongozó Szőcs Bernadette a 23. kiemeltként kezd a kontinensviadalon. A marosvásárhelyi születésű, 17 éves játékost korosztálya egyik legtehetségesebb asztaliteniszezőjének tartják. A juniorversenyeken begyűjtött érmek mellett már felnőtt Eb-n is elért sikereket: tagja volt a román csapatnak, amely tavaly ezüstérmes lett. A herningi Eb-n bátyja, Szőcs Hunor is versenybe száll. Az összesen 11 fős román küldöttségből a férfiaknál Adrian Crişan éremesélyes – az ötödik helyen kiemelt.
Magyarországot öt-öt férfi és nő képviseli a vasárnap záruló Európa-bajnokságon. A kontinensviadalon csak egyes és páros versenyszámokban rendeznek küzdelmeket, az európai szövetség tavalyi döntése értelmében ugyanis csapatviadalt csak kétévente bonyolítanak le. A kiemeltek a főtáblán kezdenek, a többiek selejtezőket játszanak – újdonság, hogy a kvalifikáció nem egyenes kieséses rendszerben zajlik majd, hanem csoportokban, ahonnan létszámtól függően az elsők és másodikak jutnak az elitmezőnybe.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.