Hirdetés

„Szörnyű” HSC-siker

„Szörnyű játékkal” is magabiztosan nyert a Csíkszeredai HSC jégkorongcsapata a Mol Ligában. A székelyföldiek hétfő este 6-1-re verték a vendég Ferencvárost, ám Timo Lahtinen, a HSC finn trénere így is rendkívül elégedetlen volt tanítványaival, akik sokak szerint az idény legroszszabb harmadát produkálták az FTC elleni meccs második játékrészében, még akkor is, ha 1-0-ra megnyerték azt.

Krónika

2013. január 15., 19:392013. január 15., 19:39

„Szörnyen játszottunk, főleg a második harmadban. A fiúk talán a Ferencváros brassói vereségét követően azt hitték, hogy könnyen meglesz a meccs, de nem így volt. A lényeg a három pont” – mondta Lahtinen.

A magyar–román–szlovák közös bajnokság hatodik helyén álló Fradi erdélyi portyájának második állomásán – vasárnap este 7-1-re maradt alul Brassóban – annak a HSC-nek otthonába látogatott, amely három alapjátékosára nem számíthatott az összecsapáson. Adorján József a Brassói Corona elleni mérkőzés után fegyelmi büntetést kapott a csapat vezetőségétől, mert a klub tájékoztatása szerint nem megengedett hangnemben beszélt az edzőkkel, ezért két hétre a második csapathoz száműzték.

Bíró Ottó bő egy hete súlyos térdsérülést szenvedett, és már nem játszhat ebben az idényben, míg Molnár Szabolcsnak kiújultak a derékfájdalmai. Ettől függetlenül jól kezdtek a csíkiak, és a 8. percben – Becze és Hurtaj góljával – már 2-0-ra vezettek. A második harmadot azonban szinte végigtámadta a Ferencváros, de Kozuch kapus jól védett, ráadásul egy ellentámadás végén Novak növelte a hazai előnyt. Az utolsó harmadban aztán végleg megtört az FTC, amelynek Góga, Kmit és Mihály is gólt lőtt, a vendégek pedig csak egyszer voltak eredményesek.

A Csíkszeredai HSC jelenleg a még rájátszást érő negyedik helyen áll: 36 meccs során 64 pontot gyűjtött. A második helyezett Miskolci Jegesmedvék (65 pont/36 mérkőzés) egy ponttal többel rendelkezik, míg az Érsekújvár a HSC-vel (64/37) azonos pontszámmal áll a harmadik helyen. A rájátszásért még a Brassói Corona (57/36) is versenyben van. A csíkiak legközelebb pénteken a toronymagasan vezető Dunaújvárosi Dab.Doclert fogadják, míg a Brassó az Érsekújvárt látja vendégül.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 20., hétfő

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává

Gheorghe Hagit hétfőn hivatalosan is beiktatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi tisztségébe. A bemutatáson a veterán világklasszis úgy fogalmazott: óriási megtiszteltetés és egyben nagy felelősség számára Romániát képviselni.

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává
Hirdetés
2026. április 13., hétfő

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n

A tavalyelőtt bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a nagyváradi csoportban szerepel majd a decemberi Európa-bajnokságon.

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n
2026. április 13., hétfő

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább

Nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább! – szögezte le hétfőn Diószegi László, a Sepsi OSK futballklub elnöke.

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább
2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
Hirdetés