Hirdetés

„Szelek szárnyán” a Bihar FC utánpótlása

„Egyetlen bani sincs a klub számláján” – jelentette be szerdán Mircea Fodor. A Nagyváradi Bihar FC elnöke „pokolinak” jellemezte az elmúlt két hónapot, ám miután több csapat visszalépésének köszönhetően végül megmenekültek a másodosztályból való kieséstől, és még a bíróságtól is kaptak egy újabb haladékot adósságaik törlesztésére, most labdarúgóik elvándorlása fenyegeti őket. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

1970. január 01., 02:001970. január 01., 02:00

2015. május 13., 16:552015. május 13., 16:55

„Mivel már több mint négy hónapja nem kaptak fizetést, szabadon igazolhatóvá válhatnak. A Bihar FC holtteste körül pedig már megjelentek a hiénák, akik a friss húsra pályáznak” – szemléltette a helyzetet sportvezető. Ez egész pontosan azt jelenti, hogy azok mellett a focisták mellett, akiknek nyáron lejár a szerződése, azok a fiatalok is ingyen távozhatnak, akiket még érvényes megegyezés köti a klubhoz.

„Ha lenne legalább 20 ezer lej a számlánkon, akkor legalább a gyerekeket ki tudnánk fizetni, és itthon tarthatnánk őket” – állapította meg. Elismerte viszont, hogy pénz nélkül kénytelenek lesznek elengedni őket, még mielőtt azok panaszt emelnének a sportszövetségnél. „Le lehet sajnálni a klubot, de a játékosait nem. Mert hiába szegény, de az utánpótlás-nevelő központ évről évre sokak által körüludvarolt futballistákat mutat fel” – szögezte le Fodor.

Gheorghe Silaghi, aki a tavaszi szezon végén ideiglenesen a másodosztályú csapat vezetőedzői tisztségét látta el, de addig épp az utánpótlásneveléssel foglalkozott, ugyancsak tehetségesnek tartja „iskolájuk” növendékeit, de szerinte a felnőtt futballistáik is sokat bizonyítottak a szezonban. „Megértem a játékosokat is – mi, a Bihar FC végül is nem állhatunk fejlődésük és jövőjük útjában. Ez a mi drámánk most, abba a helyzetbe kerültünk, hogy olyasmiről alkudozunk, ami már nem is a miénk” – fogalmazott.

A játékosok szabad elvándorlása ugyanakkor egyre elkerülhetetlenebbnek tűnik, ismert ugyanis, hogy a Bihar Megyei Tanács jogi aggályok miatt nem tudta átutalni a klub számára megítélt támogatást, magánbefektető pedig továbbra sem jelentkezett, hogy a nagy múltú együttest megmentse.

A helyzetet tovább nehezíti, hogy ha a klub július elsejéig nem tud majd költségvetést felmutatni, úgy nem indulhat el a másodosztályos bajnokság következő szezonjában. „Egy klub, amelyet nem tett tönkre sem a két világháború, sem pedig a diktatúra, most megszűnhet. Egyszerűen elképeszt” – tette hozzá Silaghi.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
Hirdetés
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
2026. június 10., szerda

A rekordok világbajnokságán a spanyolok és a franciák a favoritok

A társházigazda Mexikó és a Dél-afrikai Köztársaság csütörtöki mérkőzésével veszi kezdetét a XXIII. labdarúgó-világbajnokság, amelyen az Európa-bajnok Spanyolország és a legutóbb ezüstérmes Franciaország számít a legnagyobb favoritnak.

A rekordok világbajnokságán a spanyolok és a franciák a favoritok
2026. június 04., csütörtök

Szoboszlai Dominikot választották a szezon legjobbjának a Liverpoolnál

A szurkolók Szoboszlai Dominikot választották az idény legjobbjának az angol bajnokságban szereplő Liverpool labdarúgócsapatánál.

Szoboszlai Dominikot választották a szezon legjobbjának a Liverpoolnál
Hirdetés
Hirdetés