Hirdetés

„Szárazon” erősítenek a csíkszeredai hokisok

Vannak még a felkészüléssel és a kerettel kapcsolatosan válaszra váró kérdések a HSC Csíkszereda jégkorongcsapatánál, de a szakmai stáb, illetve a játékosok immár három hete edzenek a 2013–2014-es idényre.

Boros Miklós

2013. június 09., 13:362013. június 09., 13:36

2013. június 09., 14:122013. június 09., 14:12

„Egyelőre szárazon készülünk, napi egy edzést tartunk, ezek száma viszont fokozatosan nőni fog. Uszodába járunk, biciklizünk, focizunk és erőteremben készülünk. Az elmúlt hetek fárasztóak voltak, most egy lazább hét következik\" – mondta el ifj. Antal Előd másodedző, hozzátéve, hogy amíg az előző szezonban a hokisokra volt bízva, ki mennyit jár erőterembe, most ez is a szakvezetés irányításával zajlik, sőt idény közben is lesznek majd ilyen típusú edzések.

Nemcsak a trénerek, hanem Hodos László, a Sportklub elnöke is maximálisan elégedett a játékosok hozzáállásával. „A programot az edzőkkel közösen dolgoztuk ki, a felkészülést majd személyesen is felügyelni fogom. Célunk a fiúk erőnléti állapotának, gyorsaságának, robbanékonyságának a fejlesztése. A jeges edzések augusztusban kezdődnek el Csíkkarcfalván, mert Csíkszeredában jég csak augusztus végén lesz\" – nyilatkozta Hodos.

A játékosok június végén egyhetes szabadságot kapnak, majd július elsejétől újrakezdik az edzéseket. Július 10. és 18. között tengerparti edzőtáborozás lesz a bulgáriai Aranyparton, ezt egy magaslati felkészülés követi Hargitafürdőn a jeges tréningek kezdetéig. Augusztus közepétől Felvidéken készül a csíki csapat, ahol több edzőmeccset is játszik szlovák ellenfelekkel, majd a hónap végén rendezik meg a hagyományos Csíki Sör Kupát, amelyre – az edzőkkel is egyeztetve – három külföldi csapatot szeretne meghívni a vezetőség.

Mol Liga: minden marad a régiben
Változatlan marad a Mol Liga lebonyolítási rendszere – dőlt el a nemzetközi bajnokság hétvégi budapesti ligaülésén. A szeptember elején rajtoló alapszakaszban 48-48 mérkőzést játszanak a csapatok, az első négy helyezett jut a rájátszásba, ahol az első ismét megválaszthatja magának elődöntőbeli ellenfelét. Az elődöntős párharcok három, a finálé négy nyert mérkőzésig tart, és a tervek szerint újra rendeznének szabadtéri mérkőzéseket, amelyek nagy népszerűségnek örvendenek. A hét résztvevő együttes megszavazta, hogy a Debreceni HK a 2014–2015-ös idénytől teljes jogú tagként csatlakozhat a Mol Ligához.

A bajnokcsapatnak jelenleg csak egyetlen igazolt külföldi játékosa van, a klubot immár öt éve szolgáló Stanislav Kozuch – a szlovák kapus augusztus elsején kapcsolódik majd be a felkészülésbe. Légiósokat a vezetőség annak függvényében szerződtet, hogy milyen anyagi fedezet lesz rájuk – a klub folyamatosan tárgyal a szponzorokkal.

Ugyanakkor a Sportklub rendezni szeretné az utánpótlás-nevelő klubok helyzetét, ezért Hodos László és Cseke Szilárd egyeztetett a Csíkszeredai Sportiskolát képviselő Márton Simonnal és Péter Árpáddal, valamint Ráduly Róbert polgármesterrel. Döntés ugyan még nem született, de a tervek szerint Csíkszeredai Sportklub néven indulna a felnőtt-, a farm-, az U18-as és az U16-os csapat, míg Csíkszeredai ISK néven a többi ifjúsági együttes – ez jelentősen megkönnyítené a játékosok „fel- és lejátszását\".

A felkészülésen részt vevő játékosok: Ruczuj Gellért, Adorján Attila, Onodi Ottó Ákos (kapusok), Adorján József, Bors Huba Ferenc, Góga Attila, Flinta Botond, Kósa Endre, Papp Szabolcs, Nagy István, Salló Alpár, Gecse Hugó (hátvédek), Becze Tihamér, Bíró Tamás, Bíró Ottó, Mihály Ede, Moldován Ervin, Molnár Zsombor, Péter Levente, Szőcs Szabolcs, Trancă Daniel, Hildebrand Szabolcs, Molnár Zoltán (csatárok). Edzők: Gál Sándor, Hozó Levente, ifj. Antal Előd.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés