
2012. augusztus 24., 12:032012. augusztus 24., 12:03
Armstrong közleményben jelentette be a megszabott éjféli határidő előtt, hogy nem folytatja a küzdelmet a vádak ellen.
„Minden ember életében eljön az az idő, amikor ki kell mondania: ami sok, az sok! Számomra most jött el. Küzdenem kellett azon vádak ellen, hogy csaltam, és igazságtalan előnyre szert téve nyertem el 1999 óta a hét Tourt” - olvasható az amerikai kerékpáros honlapján.
„Szomorú nap ez a mai mindannyiunknak, akik szeretjük a sportot és sportolóinkat” - írta közleményében Travis Tygart, az USADA vezetője.
John Fahey, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke azt nyilatkozta, Armstrong gyakorlatilag elismerte bűnösségét azzal, hogy a továbbiakban nem küzd az ellene felhozott vádakkal szemben.
„Biztos vagyok abban, hogy az USADA a WADA által előírt szabályoknak megfelelően reagált” - fogalmazott Fahey. „Most kiszabhatóak azok a büntetések, amelyek érvényesítésére ilyen esetekben a WADA előírásai szerint lehetőség van.”
Az USADA június 14-én eljárást indított, majd június 30-án vádat emelt Armstrong ellen. A kerékpározástól tavaly visszavonult sportembert doppingolással, illetve doppingszerekkel való kereskedéssel vádolják, az USADA többek között azt állítja, Armstrong 2009-es és 2010-es vérmintáin manipuláció nyomai mutathatók ki.
A szervezet még júniusban eltiltotta a sportolót mindennemű versenyzéstől, új szenvedélyének, a triatlonnak sem hódolhatott. Armstrong minden vádat tagadott, de tudta, ha elmarasztalják, megfoszthatják mind a hét Tour de France-győzelmétől.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.