2012. május 29., 08:172012. május 29., 08:17
Ezúttal 15,958 ponttal zárt, s ezzel jócskán megelőzte legnagyobb riválisát, a 15,775-tel végző brit Louis Smitht. Berki kiváló gyakorlatot mutatott be, lendületesen, hiba nélkül kezdett – kiinduló pontszáma 6,9 volt –, majd bemutatója további részében sem rontott a kivitelezésben, s bár Smith is jól versenyzett, Berki fölénye egyértelmű volt.
„Nagyon örülök, hogy így sikerült ez az Eb, s nem is elsősorban az aranyérem miatt – mondta az MTI-nek Berki. – Természetesen boldog vagyok, hogy az én gyakorlatom érte a legtöbb pontot, ugyanakkor számomra most az volt a legfontosabb, hogy a lehető legjobban teljesítsem a nagygyakorlatot, amellyel az olimpiára készülök. Persze vannak kisebb hibák, amiken még javítanunk kell, de összességében nagy lökést ad és segít, hogy az Eb-t ilyen teljesítménnyel és eredménnyel zártam.”
A lólengés fináléjának másik magyar résztvevője, az ötkarikás indulási joggal szintén rendelkező Hídvégi Vid a maga 6,5-ös kiindulópontú gyakorlatát hibátlanul hajtotta végre, s 15,133-mal az 5. helyen zárt.
Románia küldöttsége összesen négy éremmel tért haza Franciaországból: Flavius Koczi ugrásban arannyal zárt, a csapattal pedig bronzérmes lett, míg a juniorok versenyében Daniel Rădeanu talajon és ugrásban ezüstérmes lett.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.