
Fotó: Boda L. Gergely
A rendes játékidő, majd a hosszabbítás 1-1-es állását követően büntetőkkel nyert 7-6-ra a Székelyudvarhelyi FK Marosvásárhelyen, az élvonalbeli teremlabdarúgó-bajnokság döntőjének első, kedd esti mérkőzésén.
2015. május 13., 16:502015. május 13., 16:50
2015. május 13., 16:512015. május 13., 16:51
A hargitai együttes ezzel lépéselőnybe került a City’usszal szemben, hiszen immár csak egyetlen sikerre áll az aranyérem megszerzésétől.
A pontatlan játékkal kezdő házigazdák nem tudták értékesíteni ziccereiket, ugyanakkor a kombinatívan futballozó vendégek sem jártak sikerrel a második játékrészig. A 34. percben aztán érkezett Mihály, aki tíz méterről, védhetetlenül bombázta a hálóba a labdát.
Az udvarhelyieket szép számban elkísérő szurkolótábor öröme viszont nem tartott sokáig, mert két perccel később a Klein kapuja közelében egyedül maradó Nicuşan kiegyenlített. A hátralévő időben további ziccerek maradtak ki, így a hosszabbítást büntetőrúgások követték. A hetedik párosig senki sem hibázott. Ekkor Carlao bal kapufát lőtt, a pontosan célzó Kovács pedig eldöntötte a találkozót.
A mérkőzést követően mindkét fél vezetőedzője a tömérdek kihagyott helyzetet emelte ki. „A hosszabbításra elfáradtunk. Ekkor mindkét csapat arra törekedett, hogy ne kapjon gólt. Fejben fel kell dolgozzuk ezt a győzelmet, és a hazai pálya előnyével, illetve a nagyszerű közönségünk segítségével a bajnoki címre hajtunk már a második meccsen” – fogalmazott az udvarhelyiek mestere, Jakab Zoltán, hozzátéve, hogy beérni látszik egész éves munkájuk.
A City’us szakvezetője, Kacsó Endre elégedettnek mutatkozott tanítványai hozzáállásával, és szerinte ha a visszavágón berúgják a helyzeteiket, akkor kiharcolhatják a harmadik meccset.
A visszavágó két hét múlva Udvarhelyen lesz, ám egy hét múlva, ugyancsak kedden a Román Kupa elődöntőjében is megmérkőzik a két együttes. Az országos bajnokság oda-visszavágós bronzpárharcának első felvonásán a címvédő Déva 2-2-es döntetlent ért el a Călăraşi vendégeként.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.
szóljon hozzá!