A tegnapi, Aradon játszott, mindent eldöntõ mérkõzés ennek fényében parázs hangulatban kezdõdött – elsõsorban a mintegy kétezer fõs közönségnek köszönhetõen. Az elsõ összecsapást a hazai szurkolók nyerték: a meccs elõtt a rezesbanda által eljátszott román himnusz után a vendégtábor a székely himnuszt is elkezdte énekelni, amit azonban a sokszoros „túlerõben” lévõ hazai drukkerek kíméletlenül kifütyültek.
Hasonló szellemben kezdõdött a meccs a pályán is: a hazaiak szereztek vezetést, az ISK pedig 6:6-os állásig tartotta a lépést. Ezt követõen azonban Váncsa Kató tanítványai hibát hibára halmoztak, amit Zorics, Moore és társaik kegyetlenül kihasználtak, így az elsõ negyed végén az eredményjelzõ már 26:13-at mutatott a hazai lányok javára. Nem hozott változást a folytatás sem: miközben a második negyed elején a szentgyörgyiek egyetlen pontot sem szereztek, az aradiak több mint húszpontosra növelték elõnyüket. Sõt a félidõre megduplázták az elsõ negyedben szerzett fórjukat: 45:19-re húztak el teljesen összezavarodott ellenfelüktõl.
A harmadik játékrészben feltámadt az ISK, Diatta vezérletével rohanta le ellenfelét, ennek eredményeként 15-8-ra nyerte a negyedet. Az ICIM azonban még így is 19 ponttal vezetett, sõt a negyedik játékrész végén újra 25 pontosra növelte elõnyét, így a lefújást követõen a partiumi együttes tagjai a nyolcadik aradi bajnoki címet ünnepelhették az 1994-es, ’98-as, ’99-es, 2000-es, 2001-es, 2002-es és 2006-os diadal után.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.