
Egy közismert online apróhirdetési portálon árulják azt a dicsőszentmártoni futballstadiont, ahol többek között a többszörös válogatott Bölöni László kezdte el 1967-ben labdarúgó pályafutását, és két éven keresztül „koptatta” a Chimica pályájának gyepét.
2015. október 28., 17:372015. október 28., 17:37
A város együttese nem játszott az élvonalban, de a másodosztályos alakulatok között jó eredményeket ért el. Egészen addig, amíg 2002-ben bezárt a vegyi üzem.
„Megengedtük a helyi csapatoknak, hogy használják a stadiont, de nincs nagy tevékenység. Főleg gyermekek fociznak\" – mondta lapunknak a stadion értékesítésével megbízott végrehajtó, aki nem vállalta nevével a nyilatkozatot. Tájékoztatása szerint a sportközpontot birtokló vállalat a bankhitelekbe bukott bele. „Túl sok kölcsönt vett fel, és nem bírta törleszteni. Először csak fizetésképtelenné vált, aztán csődbe is ment. Nem maradt más, minthogy értékesítsük a javakat\" – magyarázta.
A stadionra viszont nyilván nem olyan egyszerű vevőt találni, mint ahogyan például egy magánházra, de a végrehajtónak nem sürgős az üzlet. Az apróhirdetés alapján most 650 ezer euróért árulják, de a bank pár éve még 1,2 millió eurós kikiáltási áron próbálta elárverezni. A végrehajtó jelezte, hogy többekkel is tárgyalnak a csaknem 18 ezer négyzetméteren elterülő, 6 ezer férőhelyes stadiont, illetve röplabda- és teketermet is magában foglaló sportközpontról, és reményei szerint még idén, esetleg jövő év elején sikerül gazdát találni számára.
Hangsúlyozta, hogy bár szeretnék, ha a majdani tulajdonos megőrizné a stadion eredeti szolgáltatását, de erre nem kötelezhetik. A helyi önkormányzat az, amely elviekben garantálni tudná a stadion fennmaradását, ám a végrehajtó elmondása szerint a polgármesteri hivatalt kevésbé érdekli annak megvásárlása.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!