
„Apollón, a Nap és a fény istene, küldd sugaraidat és gyújtsd meg a fáklyát a vendégszerető városnak, Riónak" – ezen szavak kíséretében gyújtotta meg a „papnő”, Katerina Lehu színésznő csütörtök délben az idei nyári olimpia lángját Héra istennő 2600 éves temploma előtt, hogy utána átadja a fáklyát a váltófutás első tagjának, Elefteriosz Petruniasz görög tornásznak.
2016. április 21., 16:282016. április 21., 16:28
A görögországi Olümpiában tartott ceremónián a hagyományoknak megfelelően korhű, ókori jelmezbe öltözve, a Nap sugaraival, fém parabolatükör segítségével lobbantotta fel az ötkarikás játékok szimbólumát. A láng azt a legendát testesíti meg, amely szerint Prométheusz ellopta a tüzet Zeusztól az emberek számára.
A fáklyaváltó viszont már a modernkori olimpiák hozadéka, hiszen először épp nyolcvan évvel ezelőtt, a berlini játékok előtt vitték kézről kézre a lángot Olümpiától a házigazda városig. Az idei görögországi váltófutás után a fáklya jövő szerdán érkezik meg Athénba, a régi Olimpiai Stadionba, ahol átadják azt az első dél-amerikai olimpiai játékok szervezőinek. Brazíliában május 3-án kezdődik a váltófutás – amely 329 várost érint és 12 ezer tagja lesz –, hogy az augusztus 5-i megnyitón a staféta utolsó tagja fellobbantsa a záróünnepségig égő lángot Rio de Janeiróban.
Az MTI beszámolója szerint a csütörtöki ünnepségen részt vett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Thomas Bach is, akit úgy fogalmazott: bár Brazília manapság nehézségekkel küzd, a láng időtlenül emlékeztet arra, hogy mindannyian az emberiség részei vagyunk. „A Rio de Janeiró-i olimpia az emberi szellem látványos megnyilvánulása lesz. Mindössze néhány hét múlva a brazil emberek lelkesen üdvözlik majd a világot, és lenyűgöznek bennünket életszeretetükkel és szenvedélyes sportszeretetükkel\" – tette hozzá a német sportdiplomata.
Az augusztus 5–21. között esedékes nyári olimpián 206 ország több mint tízezer versenyzője összesen 42 sportágban küzd a 306 érem egyikéért. Miközben Magyarország már most 118 kvótát szerzett, addig Románia még csak 65-nél tart, és már csak birkózásban, evezésben, kajak-kenuban, asztaliteniszben és teniszben bővítheti küldöttségét.
Romániai oldalon a legnagyobb kudarcnak kétségkívül a női tornászválogatott elbukott kvalifikációja számít, de eddig az evezősök és a kajak-kenusok is várakozáson alul teljesítettek. Mindeközben az anyaországi sportélet talán a lólengés klasszisát, Berki Krisztiánt, valamint a női és a férfi kézilabda-válogatottat hiányolja majd leginkább a riói seregszemléről.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!