Az üzletember néhány órával ezután újabb bejelentést tett, miszerint hivatalosan valóban Cramarin lesz a tréner, de a csapatot Cosmin Olăroiu fogja felkészíteni a hátralévő három bajnoki meccsre, illetve a Román Kupa elődöntőjének brassói visszavágójára. Becali szerint Olăroiu – akit decemberben menesztett a katari Al Szadd – „testvérként, nem pénzért jön segíteni”, és az majd a nyáron válik el, hogy folytatja-e a Steaua kispadján, ahol korábban, 2002-ben, majd 2006 és 2007 között már megfordult, és ahol a mostani szezon folyamán Victor Piţurcă, Ilie Dumitrescu, Eduard Iordănescu, Marius Lăcătuş és Sorin Cârţu sem húzta sokáig.
A szerda esti bukaresti rangadón egyébként a Rapid 1-0-ra nyert a Ghencea-stadionban, a 70. percben Pancu egy kapusról kipattanó lövést fejelt közelről a hálóba. Incidensekből most sem volt hiány: a Steaua megtagadta, hogy jegyeket adjon a vendégcsapatnak, ennek ellenére közel 300 Rapid-drukkernek sikerült jegyet vennie, és közülük mintegy 50-en lassacskán összegyűltek a lelátó egyik részében. A 30. percben talpra álltak, tapsolni és énekelni kezdtek, ám a csendőrök és a biztonságiak azonnal kiszorították őket a stadionból, még mielőtt a steauások odaértek volna. A vendégdrukkereknél semmilyen megkülönböztető jel – rapidos sál, zászló, mez, transzparens – nem volt, ezért a csapat szurkolói ligája szerint az érvényben lévő szabályozások értelmében a csendőrség jogtalanul evakuálta őket. A liga emiatt be is pereli a csendőrséget, amely egyébként utólag közölte, törvény által biztosított joga, hogy távozásra kényszerítsen egy szurkolói csoportot, ha a nézők testi épsége veszélyeztetve van.
A mintegy 5 ezer Steaua-drukker számottevő része már Pancu gólja után hazafelé indult, George Becali klubtulajdonost szidalmazva. A katonacsapat rövid időn belül második hazai bukaresti rangadóját vesztette el – húsvétkor a Dinamo nyert ugyanilyen arányban –, fővárosi rangadót 2008 márciusa óta nem tudott megnyerni.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!