Hirdetés

„Ő a mi hősünk” – Albert-emlékkiállítás Váradon

„Az én édesapám jó példa lehet mindenkinek” – mutatott rá Albert Flórián lánya, Magdolna az egyetlen aranylabdás magyar labdarúgó emlékének szentelt kiállítás nagyváradi megnyitóján, vasárnap délután. 

2014. május 12., 16:532014. május 12., 16:53

Bár a három évvel ezelőtt, 70 éves korában elhunyt „Császár” relikviái gyakorlatilag önmagukért beszélnek, az egybegyűltek – köztük Tőkés László és Sógor Csaba európai parlamenti képviselő, Szabó Ödön parlamenti képviselő, Csűry István királyhágómelléki református püspök – egyöntetűen hangsúlyozták, hogy Albert Flóriban nem csak a zseniális futballistát tisztelik, hanem példamutató életét is.

„Ő a mi hősünk” – fogalmazta meg Kubatov Gábor, a Ferencvárosi TC elnöke, emlékeztetve rá, hogy Albert pályafutása alatt végig, 1952-től 1974-ig kizárólag a „Zöld Sasok” színeit viselte, 537 mérkőzésen lépett pályára a felnőtt csapattal és ezeken összesen 383 gólt szerzett.

Volt gólkirály, magyar bajnok, magyar és európai kupagyőztes (1965-ben a Fradival megnyerte a Vásárvárosok Kupáját), míg a válogatottal olimpiai és Európa-bajnoki bronzérmet szerzett, 1967-ben pedig ezidáig egyetlen magyarként átvehette az Aranylabdát, amelyet most a nagyváradi kiállításra is elhoztak.

„A család büszkesége. Ez majdnem olyan, mint amilyet Messi vagy Ronaldo szokott kapni” – mondta Albert Flórián lánya, aki könnyeivel küszködve nézte végig az édesapja életét és pályafutását bemutató kisfilmet.

A Fradi sikerekben gazdag múltját is jól tükröző kiállítás kapcsán a csapat jövőjéről kérdeztük Kubatovot, aki úgy véli, „Albert Flóriánok nem születnek, ő az egyetlen.” Hatékonynak tartja viszont a klub utánpótlás-nevelését: közvetlenül náluk mintegy négyszázan rúgják a bőrt, de ezzel párhuzamosan partner együtteseiknél nagyjából további négyszáz gyermek nevelkedik, hogy később az élvonalban is bemutatkozhasson.

A 23. Festum Varadinum alkalmával Bihar megyébe elhozott Albert Flórián-emlékkiállítás a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központ múzeumtermében délutánonként látogatható május 18-ig.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés