
Kiesett többek között a Saint-Étienne és a Porto, a Manchester United viszont 5-1-gyel visszavágott csütörtök este a Midtjyllandnak, és így készülhet a labdarúgó-Európa Liga nyolcaddöntőjére, ahol a pénteki sorsolás alapján épp a Liverpool lesz az ellenfele.
2016. február 28., 14:522016. február 28., 14:52
A márciusi párharcok közül kiemelkedik még a Borussia Dortmund és a Tottehnam Hotspur összecsapása is, hiszen mindkét együttes jelenleg hazája pontvadászatának második helyén tanyázik. A legjobb 16 között spanyol csatára is sor kerül: az Athletic Bilbao a Valenciát kapta ellenfélnek.
A Mircea Lucescu által edzett ukrán Sahtar Donyeck a belga Anderlechttel mérkőzik majd meg. Előbbi csütörtök este a német Schalkét verte 3-0-ra idegenben, míg utóbbi 2-1-re nyert a görög Olimpiakosz otthonában, és 3-1-es összesítéssel lépett tovább.
Az EL-nyolcaddöntő párosításai: Sahtar Donyeck–Anderlecht, Basel–Sevilla, Villarreal–Bayer Leverkusen, Bilbao–Valencia, Liverpool–Manchester United, Prágai Sparta–Lazio, Borussia Dortmund–Tottenham Hotspur, Fenerbahce–Braga. Az első mérkőzéseket március 10-én rendezik, míg a visszavágókat egy héttel később játsszák.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!